Tech

Jön a munkahelyi Facebook, de kiscicás képek nélkül

A Facebookot sok helyen csak tűrik, és néhol egyenesen tiltják is a munkahelyeken, de most változhat a helyzet. Igaz, itt szó se lesz cukimuki képekről, Coelho idézetekről és szívecskézésről.

Folyamatosan terjeszkedik a Facebook, és ezt persze tessék elnézni Zuckerbergnek, mielőtt jönnének az “ezek bekebelezik a világot, micsoda gyíkemberek, háttérhatalom, meg minden” jellegű kommentek. Tőzsdén jegyzett világcégről beszélünk, ahol nem elegendő csak az eddig elért szintet tartani. Namármost, a közösségi oldal növekedése szépen lelassult, legalábbis abban a tekintetben, hány embert ér el, ugyanis egyszerűen az a másfél milliárd felhasználó (óvatos túlzással) nagyjából megegyezik a Földön interneteléréssel rendelkező, és az internetet folyamatosan használó emberek számával.

Szóval akkor hova tovább? A Facebook következő bővülési megoldása már nem az, hogy új embereket, “facebook-szüzeket” érjen el, hanem az, hogy a meglévő felhasználók olyan helyen és időben is használják a közösségi szolgáltatásokat, ahol ezt mostanában nem, vagy csak csökkentett intenzitással teszik. A munkahelyükön.

És most nem azokra gondolok, akik a munkájuk helyett postolgatnak kiscicás gifeket, vagy trollkodnak mások bejegyzései alatt, hanem azokra, akik tényleg dolgoznak. Hatalmas megállapítás következik: a munkahely ugyanis egy közösség, amelynek kommunikációját egy munkára faragott Facebook-variánssal akár hatékonyabb is lehet tenni. Na, erről szól a Facebook at Work.

Ez egy fizetős szolgáltatás lesz, amely közvetlenül nem kapcsolódik a felhasználók “normál” Facebook fiókjához – többek között bejelentkezni is külön kell majd. A Facebook at Work hasonló kinézettel és elrendezéssel működik, mint a normál változat, de minden eleme a hatékony csoportmunka elősegítésére lesz optimalizálva. Lesz benne egyéni és csoportos üzenetküldő, a Hírfolyamon értelemszerűen kiscicák helyett az egyes kollégák a céges működéssel kapcsolatos híreket postolják majd, csoportokat lehet létrehozni különféle szervezeti egységeknek és projekt-csapatoknak. A Facebook naptár-funkciójával lehet eseményeket felvenni (csak itt bulik és koncertek helyett meetingeket és bemutatókat), ezekről pedig időben értesítést is kapunk.

A Zuckerberg-birodalom egyrészt közvetlen bevételt is vár a megoldástól. A hírek szerint a Facebook at Work használati alapon számlázódik majd, tehát nem havidíjat kell fizetni, hanem a havi aktív felhasználók száma alapján csörög a kassza. A szolgáltatás már működik egyfajta éles tesztfázisban több vállalatnál is, 2015 óta olyan százezres dolgozói létszámú helyeken tesztelik, mint például a Royal Bank of Scotland, de a legfrissebb értesülések szerint októberben világszerte elstartol. Jó kérdés, milyen erővel sikerül a különféle versenytársakat kigolyóznia, de az tény, hogy sikert lehet jósolni neki. Egyrészt, mert a felhasználók már ismerik a felületet, másrészt egy “minden-az-egyben” megoldást kapnak, tehát lesz benne csoportmunkától kommunikáción át naptárig mindenféle, ami eddig leginkább különálló alkalmazások formájában volt elérhető a munkahelyeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik