Tech

Komoly balesetet szenvedett a Google önjáró autója

Meg lehet tenni a téteket, hogy vajon ki miatt ütközött össze a két jármű.

A Google önjáró autói sok százezer kilométert megtettek már az utakon és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy balesetbe keveredtek volna. Azt is mondhatjuk, hogy a kamerákkal, szenzorokkal felszerelt autók egyelőre sokkal biztonságosabbak az élő emberek által vezetett járműveknél, és ha valami baj van, akkor az általában az utóbbiak miatt történik.

Így volt ez a legutóbbi esetnél is, ami nemcsak amiatt különleges, mert a Google flottába tartozó egyik Lexus tört meg alaposan, hanem mert ez volt a sofőr nélküli autók eddigi legsúlyosabb balesete.

Mountain View egyik kereszteződésében történt a dolog, ahol az egyik járókelő le is fotózta az összetört Google-autót. A karosszéria jobboldala szinte teljesen tropára ment, az első és a hátsó ajtó is behorpadt és az is jól látható, hogy az oldallégzsákok tették a dolgukat és kinyíltak az ütközés pillanatában.

google_onjaro_auto_baleset

A szemtanúk szerint nagy eséllyel nem a Lexus volt a hibás, de ezt végül a Google által kiadott közlemény erősítette meg. Ebből egyértelműen kiderült, hogy amikor az önjáró autó behajtott a kereszteződésbe, már legalább 6 másodperce zöld jelzése volt, ekkor azonban egy furgon csapódott bele oldalról, mivel az a piros lámpás tiltás ellenére nem állt meg.

A cég egy kis ismeretterjesztés céljából hozzáteszi, hogy ezek a típusú balesetek fordulnak elő leggyakoriabban az Egyesült Államokban, és az esetek 94 százalékéban emberi hiba, vagy figyelmetlenség miatt ütköznek össze az autók. Ezúttal is ez történt, szerencsére azonban senki sem sérült meg, ami azért is fontos, mert önjáró autó ide, vagy oda, a Google kocsijában ott ült egy alkalmazott is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik