Tech

Azt hinnéd, ez egy Beatles dal, pedig egy robot írta

A hajdan fiatal lányok önkívületi állapotához, illetve ájulásához tevékenyen hozzájáruló Beatles nevű zenekarból mára már csak Paul McCartney és Ringo Starr maradt, és ők sem valószínű, hogy kooperálnak még az életben, főleg nem leghíresebb zenekaruk neve alatt. Viszont mostanában mégis megjelent egy olyan dal, amit akár a modernizált felfogású Beatles is írhatott volna – ehhez képest olyasvalaki műve, aki nem is él. És most nem John Lennonra, vagy George Harrisonra gondolunk, hanem egy igazából élőnek sosem nevezhető entitásra.

Az alábbi zeneszám a Sony CSL Research Laboratory által a jövő év folyamán kiadandó zenei album beharangozója. A dalok különlegessége, hogy mindet teljes egészében mesterséges intelligencia írta, így azt is, melyet az alant elhelyezkedő videóban láthatunk. A “Daddy’s Car” címet viselő alkotás azért nem teljesen embertelen, hiszen a zenéhez szöveg is kellett, amit Benoît Carré, francia zeneszerző biztosított, aki a számítógép által megírt zenét a stúdióban végleges formába öntötte.

Így tehát valójában nem teljesen az MI az, ami összehozta az albumot, de azért így sem rosszabb teljesítmény, mint amit a tehetségkutatókból ipari mennyiségben kikerült győztesek, vagy dobogó közeli énekesek többsége köhög fel magából. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, milyen jellegű dalok lesznek még a 2017-es “robotlemezen”, amelyből kis rátartással azt is megtudhatjuk, milyen zenéket “hallgat” még inspirációként a komponista-robot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik