Tech

Az Apple megvenné a McLaren-t

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 09. 21. 17:28

Úgy tűnik, megvan, mire költené hatalmas vagyonának egy részét az iPhone-ok gyártója. Almás embléma kerülhet a luxusautókra és Forma-1 kocsikra.

Hoppácska, mondaná meglepetten a Forma-1 kommentátor, ha momentán tech-újságíró lenne. Nagy üzlet készülődik ugyanis, legalábbis a Financial Times értesülései szerint: a lap úgy tudja, az Apple konkrét vételi ajánlatot tett a luxus- és versenyautókat gyártó brit McLaren Technology Groupnak. Az tény, hogy mindketten nyerhetnek vele, ráadásul az Apple a technológiai gyártók között is kimagaslóan magas mozgatható tőkével rendelkezik, simán belefér nekik egy ekkora kiadás.

A kaliforniai tech-vállalatról már eddig is híresztelték, hogy erősen kacsintgat az autóipar felé, amelyben saját önvezető technológiáival és egyéb fejlesztéseivel okozna némi felfordulást. Tény, hogy ebből eddig az égvilágon semmit nem erősítettek meg hivatalosan (mert az Apple már csak ilyen), de az is tény, hogy az Apple egyik nagy sikertényezője pont az ilyen húzásokban rejlik. Az alapvetően számítástechnikai cég annak idején azzal lépett szintet, hogy az iPod megjelenésével felborította a zenelejátszók piacát, majd kicsit később áthajózott a telekommunikáció területére, és az első iPhone megjelentetésével (kis túlzással) létrehozta az okostelefon kategóriát.

Szóval ha most belemászik az autóiparba, mi jöhet? iCar?

A cikk még nem biztos abban, hogy teljes vásárlást, vagy csak stratégiai befektetést tervez az Apple, mindenesetre a szakértők szerint a fúzióból egy csomó valóban új technológia születhetne: a tech-vállalat többek között önvezető módszerek, fedélzeti számítógépek terén tudna beszállni a fejlesztésbe, míg a McLaren az autó konstrukciójában, újfajta karosszéria-anyagok alkalmazásában járulhatna hozzá egy Apple-autó sikeréhez. Az értesülés forrásai szerint a vásárlás pont a McLaren szabványai, technológiái és mérnöki csapata miatt érdekli a kaliforniai vállalatot, szóval ha tényleg igaz a híresztelés, akkor helyben is vagyunk.

A legérdekesebb az, hogy az Apple-nek nem most kéne a legmélyebbre nyúlnia a pénztárcájába, mivel az elemzők a folyamatosan veszteséget termelő McLaren-t nagyjából 1 és másfél milliárd angol fontra értékelik, míg a tech-óriás 2014-ben közel kétszer ennyiért, hárommilliárd dollárért vásárolta fel a Dr Dre nevével fémjelzett Beats Electronics céget.

Az Apple egyébként hatalmas saját pénztartalékához képest is kifejezetten ritkán vásároló vállalat, bár idén már volt egy egymilliárd dolláros ügylete, amikor a Didi Chuxing kínai fuvarozó vállalatot kebelezte be.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind