Tech

Frissült az iPhone lelke: itt az iOS 10

Az Apple csak úgy harangozta be, mint a valaha volt legnagyobb frissítés. Kissé döcögősen indul, szóval érdemes várni vele pár napot.

Kedden este lett éles és letölthető, telepíthető iPhone-okra és iPad-ekre a legújabb operációs rendszer, az iOS 10, amit az Apple csak úgy harangozott be, mint a valaha volt legnagyobb frissítés.

Újdonság többek között:

  • hogy jött egy rakás, eddig nem volt emotikon az iMessage-hez,
  • hogy a Home Kit alkalmazással az okosotthonunkat az okostelefonunkkal irányíthatjuk és felügyelhetjük,
  • hogy megújult az Apple Music kinézete,
  • ahogy a News és a térkép is,
  • a fotók között könnyebb lesz a keresés, kategóriákat is hozhatunk majd létre, a Memories segítségével,
  • a Siri pedig az alkalmazásokkal is kompatibilis lesz.

Egyébként a frissítés indulása nem volt teljesen problémamentes, a leggyorsabban reagáló felhasználók olyan hibajelenségeket jeleztek a közösségi médiában, amelyek már korábbi iOS update-ek során is előfordultak. A legtöbben arról számoltak be, hogy a telepítési folyamat végén képtelenek voltak újra bekapcsolni a telefonjukat, a rendszer egyszerűen megfagyott.

Ugyan azóta elvileg arról szólnak a hírek, hogy az Apple villámgyorsan orvosolta a hibát, a szakértők szerint itt is érvényes a minden frissítéssel kapcsolatos aranyszabály: ne rohanjunk elsőként a pofonért, húzzuk el a frissítést addig, amíg csak lehet, miközben kiderülnek a rejtett hibák, visszásságok, és ezeket szépen kijavítja a gyártó. Utána már nyugodtan “meg lehet nyitni a frissítőcsapot”.

(Verge)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik