Tech

Elképesztő manőverek az önvezető dróntól

Egy igazi kis repülőnap, amit ez a 250 grammos drón magától képes bemutatni.

A drónok az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül, hiszen drága, billegős mivoltukból kinőttek könnyen elérhető, mégis stabilan repülhető eszközökké. Igaz, még mindig nagyon sok függ a pilótától, de alapvetően sokkal ügyesebb gépecskékről beszélünk, mint akár öt éve.

Ugyanakkor továbbra is lehet velük anyagi károkat okozni, ha az emberi fél nem figyel oda, így például ki lehet verni az ablakot, ha nekirepítjük. A Pennsylvaniai Egyetem drónja azonban nem tesz így, hiszen magától kerüli ki az akadályokat, és a résnyire nyitva hagyott ablakon is képes átrepülni, a megfelelő manővert választva. Erre már azt lehet mondani, hogy valóban drónnak nevezhető, de inkább mindenki nézze meg a saját szemével, hogy mire képes a kis légijármű.

Normál esetben az ilyen drónok egy külső mozgásérzékelő egységtől kapják az információt, és kerülik ki az előttük felbukkanó akadályokat, tehát maga a drón egy sima “buta” egység, teljesítménye csakis attól függ, hogy a rendszer mennyire ügyesen képes feltérképezni a helyiséget. Most azonban, 6 évnyi kemény munka után a Vijay Kumar Lab kutatói kifejlesztették ezt a kis négyrotoros drónt, amin van egy aprócska kamera, és számítógép, illetve az IMU (inerciális mérőegység), ami lehetővé teszi, hogy a repülő szerkezet mindig tudja, hol van a térben.

Ennek megfelelően tudja számítani a röppályáját, és tervezni az útvonalát, ami jelenleg egyedülálló dolognak tekinthető, hiszen ez az első olyan alkalom, hogy ilyen agresszív manővereket hajtson végre ennyire aprócska helyeken magától egy drón. Csak a saját szenzoraira támaszkodva, és nem külső erőforrásokat igénybe véve. A rendszer másodpercenként ötszázszor méri fel a környezetét, sebessége akár 4,5 méter is lehet másodpercenként, míg a legnagyobb bedöntés 90 fokos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik