Tech

Így védheted meg otthonodat a villámoktól

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 07. 29. 08:01

Úgy tűnik, az idei szélsőséges nyár lett, hol hőgutát kapunk, hol pedig villámlik és mennydörög. Ez utóbbira érdemes előre felkészülni, mondjuk is, hogyan.

Először szögezzünk le valamit: olyan nincs, hogy a számítógépet, a tévét, vagy az egyéb eszközeinket azért kell kikapcsolni, mert “belecsap a villám”. Erre elég kicsi a valószínűség, és eleve amikor ilyesmiről beszélünk, valójában nem maga a villám, hanem a hatása a fontos.

Amikor ugyanis a villám lecsap valahol a közelben, a környező elektromos hálózatokban zavar keletkezik, leginkább kifejezetten rövid, de nagyon erős túlfeszültség, más néven “tüske” formájában. Ez valahogy így néz ki:

Tehát ott az a kedves váltóáram, amely 50 hertzes időközönként produkál kedves kis 230 voltos hullámokat. Egyszer lent, egyszer fent, ahogy a szellő hintáztatja az ágat (sosem hittem volna, hogy Pom-Pomot idézem majd egy tech cikkben, de mindegy). Aztán bevág valahová a villám, egész pontosan úgy, hogy

TICSUNGGGGG!!!!!!!!!!!!!!*

és a nyugis kis hullámok közé máris beférkőzik a képen látható tüskék közül egy, vagy több. Ez nem maga a villám (na, az enyhén nagyobb és látványosabb hatással járna), csak annak a zavaró hatása, de ez is elég ahhoz, hogy ugyan csak egy aprócska pillanatig, de a 230 voltnál jóval nagyobb feszültség zúzzon végig a ház összes elektromos vezetékén, aztán át a fali aljzatokon, bele a készülékekbe. Na, és ezek az ilyesmit általában nem szeretik.

Ugyan akad néhány olyan eszköz, ami rendelkezik valamiféle belső védelemmel az ilyen esetek ellen, de egyrészt nekünk úgysem ilyen van otthon, másrészt ez a tény mindig csak akkor derül ki, ha már tönkrevágta a túláram.

Mit csinál a villám… pardon, a túláram?

Nos, ez változó, de sose a túlzott mosolygás lesz a legnagyobb problémánk. Egy számítógép esetében, kevésbé szerencsés esetben a tápon át “kisüti” a hozzá kapcsolódó alkatrészeket, kezdve az alaplappal, processzorral, memóriákkal, még durvább esetben elszállnak a merevlemezek, rajtuk az összes adattal, fotókkal a nagyiról, videókkal a gyerek első lépéseiről, meg mondjuk a teljes üzleti levelezéssel. Ugyanígy tönkreteheti a sok százezer forintos okostévét, hifit, meg minden hasonló csodát.

Ja, és nem, a legtöbb eszköz garanciája nem terjed ki ilyen esetekre, csak úgy megemlítjük. Meg aztán, ha valahogy mégis sikerül valahogy szervizeltetni a laptopot, az akkor is általában alkatrészcserét jelent, a fotókat, levelezést, meg egyebeket az se hozza vissza. Szóval a legjobb védekezés az, ha előre felkészülünk a villámcsapásra. Most zenélünk egy kicsit egy ide kapcsolódó klasszikussal, aztán folytatjuk.

Első megoldás: a túlfeszültségvédő

Ez a legolcsóbb védekezés, de szinte minden esetben hasznos. Az ilyen kütyük tulajdonképpen olyanok, mint egy elosztó, vagy hosszabbító, csak egy olyan extra funkcióval, hogy amikor a normálisnál nagyobb feszültséget észlelnek, akkor egész egyszerűen “lecsapnak”, ezáltal nem engedik át a készülékekre káros tüskéket.

A legolcsóbb változat 3-4000 forint környékén kapható, az ilyenek általában egy szimpla csatlakozóval rendelkeznek, de nem sokkal drágábban már vehetünk olyan elosztókat, amelyek 4-6 csatlakozót is tartalmaznak. Érdemes már eleve ilyeneket vásárolni legalább a legfontosabb berendezések melletti normál elosztók helyett, a pár ezres befektetés százezreket (és millió elhullajtott hajszálat) spórolhat meg nekünk. Az ilyen módszer egyetlen hátránya, hogy a túlfeszültség hatására úgy viselkedik, mint a biztosítékok a kapcsolószekrényben, azaz lecsapnak, ezáltal a rákötött eszközök is megállnak – de ez persze csak kényelmi kérdés, legfeljebb egy épp nem mentett doksi lesz oda, de nem az egész gépünk, van különbség, nem is kicsi.

Ezek az APC kütyük csak annyival tudnak többet a hagyományos elosztóknál, hogy megvédenek a tüskéktől – de mégis mekkora plusz tudás ez!

Második megoldás: a szünetmentes tápegység

Ha azt szeretnénk, hogy túlfeszültség esetén se álljon le a gépünk, vagy kapcsoljon ki a tévénk, mert mit nekünk Thor és Zeusz, a barátok köztnek mennie kell, akkor eggyel nagyobb befektetésre van szükség – ez viszont másban is segíteni tud nekünk, szóval ez se lesz az ablakon kidobott pénz.

A szünetmentes áramforrások (UPS-ek) lényege, hogy a bennük lévő akku segítségével még akkor is üzemben tartják a rájuk kapcsolt eszközöket, ha a bejövő áram akadozik, vagy akár teljesen kihagy. Persze az alapszintű UPS-ek csupán 5-10 percnyi üzemidőt adnak, de ez is elég ahhoz, hogy elmentsük az épp szerkesztett dokumentumot, vagy bezárjuk a futó programokat. Ha pedig “meg lettünk villámcsapva”, akkor szintén lecsapja a bejövő oldalt, de az akku ettől még vígan üzemel.

Az APC Back-UPS sorozata a legolcsóbb, otthoni felhasználásra szánt szünetmentes, de már ez is tud olyan extrákat, mint például a leállásokat és hálózati hibákat listázó szoftver.

Na de mi legyen, ha most csapkod az istennyila, és semmi sincs kéznél?

No, akkor ha lehet, kapcsold ki az összes elektromos berendezést, amit szeretnél megóvni. És itt ne állj meg, ha lehet, ezek tápcsatlakozóját is húzd ki a konnektorból. Aztán addig lehet régi Füles újságokban keresztrejtvényt fejteni, vagy fejben hétjegyű számokat szorozni, közben pedig töprengeni azon, hogy miért nem korábban gondoltunk a túlfeszültségvédelemre.

(*egyes helyeken a BADABUMM, esetleg a BRÁCCSUNG szavak is elhangozhatnak)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. augusztus 15.
Az olasz Giuseppe Gesso (b2) és Domenico Arganese (b), valamint az ausztrál Tess Gouldsmith italt rendel a Szimpla romkocsmában, Budapesten 2016. augusztus 14-én. Az összesen hatfős baráti társaság tagjai Ausztráliából, Angliából és Olaszországból érkezett a fesztiválra. A fiatalok idén fejezték be egyetemi tanulmányaikat és a nyarat európai utazással töltik. A fesztivál zenei programján kívül kíváncsiak Budapest látnivalóira és a magyar ételkülönlegességekre is.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.