Tech

Ez lehet az eddigi legfurcsább játékkonzol

Bár egy korábban kiszivárgott fotót kacsának hittek, lehet, hogy mégis van benne igazság, és olyan játékkütyü érkezik a Nintendo műhelyéből, amilyet még nem láttunk.

Hogy néz ki mostanában egy játékkonzol? Lehet nagy doboz a nappaliban, amely a tévére csatlakozik, és vezetékes vagy vezeték nélküli kontrollerekkel irányítjuk. Vagy épp lehet kis kézikütyü, mint amilyenekkel a nyolcvanas években játszottunk, csak persze jóval nagyobb tudással, szebb kijelzővel. Viszont most épp úgy tűnik, a Nintendo úgy házasítja össze a két világot, ahogy eddig még senki.

Volt ugyebár ez a fotó, amely állítólag a Nintendo soron következő NX konzoljának vezérlője. Aztán jött a cáfolat, meg a cáfolat cáfolata, és már senki nem tud semmit, de azt viszonylag sokan állították, hogy az üvegszerű burkolatnak az égvilágon semmi értelme egy kontrolleren, nem kényelmes, nem is praktikus, szóval ez a fotó biztos csak kacsa.

nintendo-nx-002

No, ehhez képest az Eurogamer “több forrásból” is úgy tudja, hogy a kontroller valóban ilyesmi lesz, még ha kinézetre finomodik is, sőt – ez lesz maga a konzol. Először ez a kép kezdett terjedni, tessék csak megfigyelni, mi rajta a különleges:

nintendo-nx-003

Ez ugyanaz az ovális kontroller, de rajta, egész pontosan a teljes üveg felületen ott figyel a játék, amit csak a két vezérlő “bütyök” takar ki valamelyest. Hogy is van ez? A következő kép már sokkal hagyományosabb külsőt mutat, de a koncepció megmarad, és innentől kezd igazán érdekessé válni a dolog.

nintendo-nx-004

Szóval, adott egy sima kézi konzolnak tűnő valami, középen a kijelzővel, a két szélén pedig különféle vezérlő gombokkal. De hoppá, a két vezérlő panel leválasztható, és egy-egy különálló, vezeték nélküli kontrollerré válik, míg aképernyőt egy hátsó lábbal kitámaszthatunk.

Az Eurogamer-féle értesülések szerint egy olyan eszközről van ugyanis szó, amely saját kijelzőjén is megjeleníti a játékokat, magunkkal vihető bárhová, viszont hazaérve vezeték nélküli kapcsolattal csatlakozik a tévéhez, és hagyományos konzollá válik, amelyet a lecsatolható kontrollerekkel vezérelhetünk, de szerepet kaphat a kis kijelző amolyan második képernyőként, és akár érintéses vezérlőként is.

Érdekes azonban, hogy az előzetes pletykákkal ellentétben nem, vagy nem csak letölthető játékokat futtat majd az NX, hanem apró cartridge-eket vásárolhatunk majd hozzá, ahogy annak idején a GameBoy-hoz is – a 32 gigabájt környéki adattárolók azt sejtetik, hogy a Nintendo ismét nem a legerősebb konzolokkal akar versenyre kelni, hanem inkább a multifunkciós működéssel akar közönséget toborozni, ahogy ezt az újszerű vezérléssel megtette anno az első Wii megjelenésekor.

A konzol viszont nem jön ki idén, bármennyire is várták még a karácsony előtti vásárlási szezonra, a legújabb hírek szerint csak 2017 márciusában várható – addigra kiderül, tényleg ilyesféle újszerű megközelítéssel próbálkozik-e újra a játékkonzolos világból kissé kicsúszott Nintendo. Addig meg ott van nekik a Pokémon Go, ami bár jogilag nem is teljesen az övék, azért egyelőre szép sikereket ér el világszerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik