Tech

Firefoxban sem játszhatunk többé úgy, mint eddig

Ebben a cikkben bárki letesztelheti, működik-e még a Flash a böngészőjében. Ha nem, ne sirassa senki, csak bosszúságot okoz és veszélyeket hordoz.

A Flash technológia annak idején nagyon sokat dobott az internet élményén. Az addigi szöveges, képes weboldalak helyett született egy módszer, amivel animációkat, vagy akár játékokat is be lehetett emelni a böngészőkbe, felturbózva az addigi statikus világot. Viszont ahogy haladtunk előre az időben, a Flashről kiderült, hogy komoly árnyoldalakkal is rendelkezik. Egyrészt egy idő után kiderült, hogy “túlsúlyossá” vált, a szakértők szerint olyan túlzott energiaigénnyel rendelkezik, ami gyakran megfagyasztja a böngészőket, csúcsra járatja a gépek processzorait, és emiatt a többek között laptopok akkuidejének sem nagy barátja. Másrészt pedig hiába foltozgatták folyamatosan az Adobe emberei a technológiát, a Flash a hackerek és egyéb rosszindulatú támadók kedvenc hátsó ajtajává vált, játéknak és animációnak álcázott támadásoktól, vírusinjektorokról folyamatosan kerülnek elő újabb hírek.

A különféle böngészők épp ezért egymás után tiltják le a Flash tartalmakat. Például ide most beszúrunk egy Flash játékot: ha olvasóink böngészőjében látszik valami, akkor még olyan verziót használnak, ami engedékenyebb, de ha mondjuk Chrome alatt próbálkoznak, telefonon, Facebookból nyitották meg a cikket, vagy bármilyen mobil böngészőt használnak, nagy valószínűséggel üres helyet találnak majd itt:

ITT KEZDŐDIK ELVILEG A FLASHJÁTÉK…

…ÉS ITT VAN VÉGE. Látja? Nem látja? Na látja.

Ha Firefoxot használ, akkor elvileg még látja, de már nem sokáig, a Mozilla böngészője ugyanis szintén elérkezett a türelme határához. Az augusztus másodikán megjelenő 48-as verzióban már alapból blokkolva lesznek ezek a tartalmak, az okok közül egyet pedig egy szemléletes grafikonon is bemutatnak a fejlesztők. Alább az látható, hogy ahogy előbb a YouTube, majd a Facebook váltott Flash alapú videólejátszásról HTML5-re, folyamatosan esett vissza a Firefox böngészők lefagyási és összeomlási gyakorisága.

plugin crash

A Mozilla igyekszik kijelenteni, hogy bár a plug-inek sokszor stabilabb és gyorsabb működést tesznek lehetővé, ugyanakkor biztonsági kockázatként is jelentkeznek, és a Flash száműzése az összeomlásokat akár 10 százalékkal is csökkentheti. Nem kell azonban megijedni, mert 2017-ben (talán a Firefox 53 májusi megjelenésével) a Flash tartalmakból úgynevezett click-to-play lesz, ami azt jelenti, hogy alapértelmezésben csak egy előnézeti képet látunk a Flash tartalom helyett, és ha rákattintunk, akkor egy biztonsági üzenet megjelenítése után “saját felelősségre” elindíthatjuk a játékot vagy videót.

Mindez nagyjából olyasmit jelent, mint a Chrome esetében, ahol 2015. szeptemberében történt meg a váltás, ám azóta sem érezhető napi szintű kellemetlenség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik