Tech

Porból vagyunk, porból lesznek a kameráink is

Bari Máriusz
Bari Máriusz

tech-újságíró, kreatív. 2016. 06. 30. 08:02

Új felfedezéssel rukkoltak elő a University of Stuttgart kutatói: a 3D-nyomtatók rajongói imádni fogják, a biztonsági szakértők pedig rettegni fognak tőle.

Minden idők egyik legjobb cyberpunk képregényében, a Warren Ellis által írt Transmetropolitanben (amely egyébként arról szól, hogy egy végletekig cinikus és kiégett újságíró hogyan buktatja meg az államrendet) hosszú oldalakat kap az a közösség, amelynek tagjai annyira szerelmesek a technológiába, hogy elvetik saját testüket – elméjüket először feltöltik a felhőbe (függetlenül attól, hogy ez a jelenlegi tudományos konszenzus szerint több, mint támadható elképzelés), azt pedig visszatöltik egy nanoméretű részecskékből álló halmazba. Egy ilyen történet után mindenki elgondolkodhat azon, hogy az okostelefon, okosóra és okosfegyver után az “okospor” mit jelenthet – a University of Stuttgart kutatói pedig efelé tettek egy határozott és kellően nagy lépést.

Photo credit: Timo Gissibl/University of Stuttgart

A Nature Photonics nevű szaklapban publikált tanulmányból kiderül, hogy a kutatók képesek 3D-nyomtatók segítségével igen apró lencséket készíteni (az “igen apró” itt a méter 120 milliomod részét jelenti), mindezen megoldás segítségével pedig olyan apró és komplex képalkotó rendszereket lehet készíteni, amelyeket számos szektorban lehet majd felhasználni: a biotechnológiai és orvosi alkalmazások mellett főként a technológia megfigyelési és biztonsági felhasználását említették a szakértők.

Mindennek elkészítéséhez ráadásul nem is kell különlegesebb felszerelés: a miniatűr lencséket ugyanis egy Nanoscribe 3D-nyomtatóval készítették – ennek neve pedig az értőbb olvasók számára már ismerős lehet, hiszen évekkel ezelőtt például ezzel készítettek egy emberi hajszál léptékű 3D-űrhajómodellt – ami pedig a lencséket illeti, a kutatás következő fázisa egyfelől arra koncentrál, hogy jobb minőségű képeket lehessen készíteni ezekkel (első körben fényvisszaverő rétegek használatával), másfelől pedig arra, hogy zoomolni képes, illetve állítható fókuszú lencséket is lehessen nyomtatni a későbbiekben.

Photo credit: Timo Gissibl/University of Stuttgart

A kérdés sokak számára nyilván az, hogy mi történik majd akkor, ha nemcsak a kamerák, hanem a szenzorok, jeladók, információtároló egységek és komplett számítógépek is mikroméretűek lesznek majd, amelyeket ráadásul otthon is nyomtathatunk majd. Az ezen elképzelést és biztonságtechnikailag egyértelműen rémálomként felfogott jövőképet az “okospor” kifejezés foglalja össze és amennyire a sci-fi rajongók, illetve a kutatóegységek rajonganak ezért, legalább annyira biztos az, hogy az elkövetkező években nem fogunk belélegezni  olyan jeladókat, amelyek hatására nigériai pénzkérő spameket kapunk majd a bőrünk alá rejtett kommunikátorra. Vagy pont hogy igen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.