Tech

Megújult a Facebook lájk-gombja

Apró, de mégis észrevehető, és a külső oldalak számára is fontos fejlesztéseket hajt végre a közösségi oldal.

A Facebook egy halom apró újítással rukkol elő, melyek nem túl látványosak, ugyanakkor egyenként is hasznosak, vagy ha még csak azok sem, akkor a közösségi oldal számára jelentenek némi plusz látogatottságot, vagy extra kattintást. Az egyik ilyen  változtatás a cikkeknél lévő Social Plugin esetében jelentkezik, hiszen a “Facebook” megosztásra szolgáló “F” betű helyét átveszi a felfelé tartott hüvelykujj, ami egyesek számára úgy tűnhet, hogy tartalom nélküli változtatás, de nem így van. A Facebook saját felmérései szerint a Like and Share úgy, hogy az “F” betűt a lájk jelére változtatja, százalékokban mérhető többletkattintást ér el, ami egy olyan funkció esetében, amit naponta 10 milliárdszor használnak az emberek, sok-sok eddig elmaradt megosztást jelent.

share and like

A fentebb taglalt változtatás mellett sokkal mobilbarátabbá válik a cikkek kedvelése és megosztása, amire azért volt szükség, mert a funkciót még a kezdeti időszakban fejlesztették, ám mostanra ott tart a helyzet, hogy az összes lájkolás és megosztás bő 30 százaléka telefonról történik. Éppen ezért a közösségi oldal újraméretezi ezeket a gombokat, hogy a legjobb eredményt kapjuk, akár asztali gépről, akár telefonról, akár táblagépről használjuk.

mobilrol

Ezzel azonban még nem ér véget a fejlesztések sora, mert a közösségi beépülők összes gombja megújul, amire a cég szerint azért volt szükség, hogy jobban tükrözzék a Facebook brandet, és a felhasználók azonnal tudják, hogy amit látnak, az a közösségi oldalhoz kapcsolódik. Ha mindez nem lenne elég, beszélhetünk még az új Chrome kiegészítőről, melyek közül egyik a “Mentés Facebookon”, és  segítségével későbbi elolvasás céljára menthetünk tartalmakat. A Másik pedig a “Megosztás Facebookon”, amivel nem kell külön lapot nyitni ahhoz, hogy az adott tartalmat másokkal megosszuk.

Csupa olyan változtatásról beszélünk tehát, melyek elsőre nem tűnnek túl nagy fejlődésnek, ám hétköznapi használhatóságuk mégis vitathatatlan, és ez egyet jelent azzal, hogy a közösségi oldal számára plusz kattintásokat hoz, miközben a harmadik félként szereplő oldalak is profitálnak a dologból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik