Tech

Bemutatták az év legcukibb zsebrobotját

Cozmo névre hallgat az az asztali minirobot, ami egy az egyben úgy néz ki, mintha a legújabb Disney-filmből szökött volna. És mindehhez meglepően okos is.

Ha megnézzük az elmúlt évtizedek robotjait – az ipari szerelőegységektől a Disney-filmek gyerekszívremegtető modelljeitől a hajlongó japán portásrobotokig -, egyértelműen kimondhatjuk: azokat a robotokat tudjuk megszeretni a legjobban, akiknek van személyisége. Ez volt az Anki cég most bemutatott Cozmo nevű, az alábbi videóban is megtekinthető robotja mögötti alapszabály: nemcsak az egység működését befolyásoló mesterséges intelligencia a fontos, hanem annak külseje, sőt hangja is legalább annyira.

A Cozmo pedig kifejezetten erősen teljesít ezen a pályán: az arca helyén lévő képernyőn csak két, igen kifejező szemet látunk, érzéseit és hozzáállását pedig remekül érezteti arckifejezései mellett még hangjaival is. Ha töltőre rakjuk, horkolni kezd; ha az asztal széléhez kerül, megáll, lenéz és rémülten kezd csiripelni (nehéz ilyenkor nem gondolni arra, hogy R2-D2 mekkora szerepet is játszhatott a sound designerek életében), ha meglátja tulajdonosának arcát, nagy szemekkel kezd el közelíteni felé.

anki cozmo

Mindez nem is csoda, a Cozmo arcán látható érzelmekben a Pixar egyik korábbi animátorának, Carlos Baenának munkája köszön vissza. És hogy ne legyen unalmas az sem, hogy a robot mindig ugyanúgy örül vagy ijed meg, az egyes érzelmeket nem is ugyanúgy fejezi ki mindig – különböző minimum/maximum értékek között választhat tetszőlegesen, amikor bizonyos érzelmeket kell kifejezni, így sokkal véletlenszerűbb, emberibb reakciókat tud mutatni a külvilág felé.

cozmo anki

Ami a technikai részleteket illeti: a Cozmo októbertől vásárolható meg 160 dollár körüli áron, előrendelni ezen a linken lehet. A robotban természetesen egy kamera is helyet kapott, az ehhez kötött arcfelismerő modul révén képes különböző embereket felismerni, illetve viselkedésükhöz alkalmazkodni – minél többet foglalkozunk vele, annál jobban tudja majd, mit szeretünk és mit nem. A robot méretéből is adódik, hogy a komolyabb számolási feladatokat okostelefonunk végzi majd, amihez Cozmo wifin keresztül csatlakozik. Az okostelefonunkon futó app már csak azért is fontos, mert ha kellően sok időt töltünk Cozmoval, attól függően, hogy mit játszunk vagy csinálunk vele, új játékokat tesz elérhetővé a hozzá kötött appban, illetve új képességekkel fejleszti tovább új házikedvencünket. Mindez már csak azért is izgalmas lehet, mert ennek révén a szoftverfejlesztők is új kísérleti- és fejlesztőplatformként tekinthetnek majd az év legszívmegragadóbb zsebrobotjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik