Tech

A Microsoft még mindig a kezünket akarja

24.hu
24.hu

2016. 06. 28. 08:02

A Microsoft egyre jobban halad a virtuális kéz fejlesztésével, és állítólag már valóban olyan, mintha a virtuális valóságba a saját kezünkkel nyúlkálnánk bele.

A Microsoft szerint egyértelműen van élet a billentyűzet és az egér után, hiszen itt a kiterjesztett valóság, a hangvezérlés, és mindezek mellett a cég fejlesztői részlege gőzerővel dolgozik a kézmozgás követésének kidolgozásán. Röviden annyiról van szó, hogy egy olyan virtuális környezetet hoznának létre, melyben a kezünkkel vezérelhetünk mindent, méghozzá sokkal könnyebben és precízebben, mint ahogyan történik az most egérrel és billentyűzettel, vagy éppen a Kinect segítségével.

A Microsoft azt, hogy jelenleg hol tart, idén nyáron két kutatási konferencián is bemutatja, miközben továbbra is azon ügyeskedik, hogy a komplex mozgások feldolgozása minél egyszerűbben, és az erre fordítandó erőforrások csökkentésével történhessen. Jamie Shotton, a cég angliai vezető kutatója azt mondta, az lenne az elvárt cél, hogy a felhasználó úgy érezze, mintha a virtuális kéz valójában a sajátja lenne, és azt is hozzátette, hogy bár hosszú évek óta folyik a kutatás, úgy érzi, mostanra sikerült egy valóban használható verziót létrehozni.

A Microsoft két videót is mutat arról, hogy jelenleg hol tartanak, így az egyikben azt láthatjuk, hogy a felhasználók miként léphetnek interaktivitásba a kapcsolókkal, gombokkal, billentyűkkel, és azt mondják, aki csak próbálta, mindenki úgy érezte, hogy valóban uralja a virtuális kezet. Azt pedig nem nehéz belátni, hogy mennyire jól jöhetne ez a technológia a játékokban, illetve például egy virtuális tervezőasztalon.

Habár a Microsoft komoly energiákat fordít a HoloLens fejlesztésére, elmondta, hogy a virtuális kéz is fontos számára, és talán van még, aki emlékszik a 2013-as bemutatóra, ahol a Windows vezérlése ment mutogatással úgy, hogy egy Kinect érzékelte a kezek mozgását. Aztán azonban különféle okok miatt nem nagyon lett ebből a Project Praga kódnevű fejlesztésből semmi, de talán most, így 2016-ban új lendületet kap a fejlesztés.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.