Tech

Meglepő módon segít zenét hallgatni ez a napszemüveg

A napszemüveg segítségével nem a hallójáratunkon keresztül, hanem a koponyánkon át jutnak el hozzánk a zene ritmusai.

A csontrezgéses fejhallgatókról nem lehet azt mondani, hogy őrületes tempóban terjednének, pedig vitathatatlanul vannak előnyeik, főleg akkor, ha úgy kívánunk zenét hallgatni, hogy közben halljuk a külvilág zajait is. Ez elég speciális eset egyébként, hiszen legtöbbször azért kapjuk fel a fülest, mert zavartalanul kívánjuk élvezni a ritmusokat, miközben nem hallunk kintről semmit. De biciklin például jól jöhet, ha nem azért lapítanak ki, mert nem hallottuk a közeledő autót a fülünkben tomboló telt házas koncert miatt.

Most pedig már itt a csontrezgéses napszemüveg, ami ugyanazon az elven, mint ahogyan a fülhallgatók, vagyis a koponyacsontok rezgésein keresztül juttatja el a belsőfülbe a hangokat. A Zungle Panther ára 150 dollár, de aki még most előrendeli az mindössze 99 dollárért juthat hozzá, ami nagyjából 27 000 forint, ez pedig megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyiért a csontrezgéses fülhallgató is kapható. De nézzük meg videón, miként is működik mindez.

Ugyanakkor mind a fülhallgatóval, mind a napszemüveggel vannak apróbb negatív mellékhatások, hiszen mindamellett, hogy kényelmes a viselésük, és halljuk ami körülöttünk történik, azok is hallják a zenéinket, akik viszonylag közel vannak hozzánk, és lehet, hogy egyébként nem vágynak a zenére. Ettől függetlenül a Panther nem rossz cucc, hiszen Bluetooth kapcsolattal rendelkezik, és USB-re is tud csatlakozni, a könnyebb használhatóság kedvéért.

Akinek azonban nem elég mindez, annak érdemes tudni, hogy rendelkezik beépített mikrofonnal, a 300 mAh-s akkumulátor pedig a gyártó szerint 4 órányi muzsika meghallgatását teszi lehetővé. Sőt, a négyféle színben választható keretben hét különböző színű lencse cserélgethető, de majd csak novembertől, mert akkorra várható a kiszállítás. A közösségi finanszírozás keretein belül a Pantherre 50 000 dollárt kívántak összegyűjteni az ötletgazdák, ám már most is 240 000 dollárnál tart a projekt, bő húsz nappal a kampány vége előtt. Itt a link hozzá, ha valaki kedvet kapna koponyarezgető fülest vásárolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik