Tech

A Facebook tudja, hová megyünk vásárolni

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 06. 16. 15:45

Meglátjuk a Facebookon, elrohanunk, megvesszük, és a közösségi oldal máris tudja, hogy költöttünk, de azt is, hogy a reklám eltalált.

A Facebook az idők folyamán a célzott reklámjaival olyanná vált, mint egy mesterlövész, akinek még csak egy pillanatra sem remeg meg a keze. Bármit keressünk is a neten, bármilyen videót nézzünk, játékot játsszunk, Zuckerberg digitális háttérhatalma azonnal tud róla, és a derék gyíkemberek (illetve nem azok) rögvest célzott reklámokkal kezdenek bombázni.

De komolyra fordítva a szót, a Facebook azzal, hogy partnerségre lép a boltokkal, képes lekövetni azt hogy milyen üzletekben járunk, így pedig elég direkt módon mérhető, hogy ha a közösségi oldal feldobott számunkra valamilyen terméket egy adott boltban, és oda mi hamarosan el is látogattunk, akkor a reklám eltalált minket. A Facebook egyébként a telefon alapján követi a felhasználót, és így tud visszajelzést adni a hirdető felé arról, hogy mennyire volt hatásos a PR. Mindez úgy történik, hogy a reklámozók koordinátákat helyeznek el a hirdetésekben, a közösségi oldal pedig a telefonban lévő összes helymeghatározó lehetőség (GPS, WiFi, cellainformáció) leköveti, hogy merre jár a felhasználó.

Aki pedig azt hinné, hogy már szinte mindenki mindent a neten vesz, annak meglepetést okozhat, hogy ez egyáltalán nem így van, mert az eMarketer nevű piackutató cég szerint még mindig a vásárlások 90 százaléka történik valódi boltokban, és csak a maradék az interneten. Szóval a Facebook megoldása nem rossz, és ha kiderül, hogy a reklámok jók, akkor a hirdetők még több pénzt hagynak Zuckerberg cégénél, ha pedig valahogy nem ér célba a hirdetés, akkor is direktebb a visszajelzés, és lehet gondolkodni azon, hogy mit kell tenni a jobb eredményekért.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.