Tech

Forradalom vagy kapkodás: ilyen az új Xbox

Furcsán alakul a Microsoft játékkonzoljának sorsa. Idén egy töpörített változat érkezik, jövőre pedig egy erőgép. De megmenti ez a redmondiak játékos részlegét?

Az előző konzolos generáció idején a Microsoftnak állt a zászló, az Xbox 360 technikailag, játékfelhozatalban és időzítésben is lehagyta a PlayStation 3-at, amely csak lassan tudott felzárkózni. Most viszont úgy tűnik, a japánok fordítottak a helyzeten, PS4-ből már jócskán 40 millió eladott darab fölött járnak, és bár a Microsoft bölcsen hallgat a számairól, az elemzők maximum 20 millióra teszik az értékesített Xbox One konzolok számát.

Első lépés: ráncfelvarrás

A “zöldek” idei próbálkozását Xbox One S-nek hívják, és tulajdonképpen egy divatosabb, kisebb konzolt jelent. Az E3 kiállításon rendezett bemutató alapján a korábbi változathoz képest a hardveres motor teljesítménye nem változott, viszont az “S modell” 40 százalékkal kisebb lett, így nem ormótlankodik már a pengevékony tévék környékén. Az immár fehér színben pompázó konzolban azért vannak bővített funkciók is, végre 4K-s videolejátszást is támogat, valamint rendelkezik magas dinamikatartományú (HDR) móddal, amihez új kimeneti port is jár. Azt ugyan hivatalosan nem erősítették meg, de ehhez valószínűleg frissült a “gépházban” a grafikus processzor is.

xbox-one-s-03

Külsőleg végre sikerült elérni, hogy a méretcsökkenés ellenére az One S már beépített tápegységgel rendelkezik (még egy nagy piros pont az ormótlanítás miatt), emellett itt már szabadon választhatunk tárhelyméretet is, tehát az alapértelmezett 500 gigabájtos modell mellé 1 és 2 terabájtos modellt is vehetünk.

Szintén megújul a kontroller: ez is fehér borítást kap, és szerencsére kissé érdesített bevonatot, így az izzadó gamermancsokban sem fog csúszkálni. A frissített kontroller ráadásul PC-khez már nemcsak USB-s dokkolón keresztül, hanem Bluetooth segítségével is csatlakoztatható, a konzollal pedig továbbra is WiFi-n keresztül kommunikál.

xbox-one-s-02

Az Xbox One S 500 gigabájtos alapmodelljét augusztustól 299 dollárért teszi a polcokra a Microsoft, ehhez képest az 1 és 2 terás változat 50-50 dollárral kerül többe. Minden konzol mellé jár egy új gamepad, külön pedig 60 dollárért vehetünk egyet. Ha pedig állítva szeretnénk elhelyezni a karcsúsított Xboxot, 20 dollárért kapunk hozzá erre szolgáló állványt.

Második lépés: izmosítás

Szerencsére a Microsoft is tisztában van azzal, hogy az erős gamer PC-k és a szintén nem gyenge PlayStation-tervek mellett hosszabb távon kevés lesz szimplán divatozással és apróbb frissítésekkel kiszúrni a játékosok szemét.

Épp ezért már megvillantották, mivel készülnek jövőre: az egyelőre Project Scorpio néven emlegetett új Xbox generációt 2017 őszére ígérik, ami állítólag a legerősebb játékkonzol lesz, ami valaha készült. Naná, hiszen van rá egy évük, nem is vártunk mást, és közben még a Sony is villanthat valami brutálisat. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy már nem csak a videólejátszást, hanem a játékokat is 4K-ban élvezhetjük majd rajta a 6 teraflopos grafikus rendszerének köszönhetően, de a virtuális valóságot is minden eddiginél erősebben szolgálja majd ki (azért 4K-s VR-élményt szerintem még botorság lenne várni, de persze tessék minket meglepni).

Előre megnyugtatunk minden olyan játékost, aki az Xbox 360 – Xbox One átálláskor bukta a régebbi játékait: a jövőre érkező modell a Microsoft ígéretei szerint teljesen kompatibilis lesz minden Xbox One-os játékkal és kiegészítővel.

xbox-one-project-scorpio-01

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik