Tech

A pészmékereket is lehallgatná az amerikai kormány

Még a szívritmusszabályzó sem kerülné el az USA Nemzetbiztonsági Ügynökségének figyelmét. Mint ahogyan a hűtő és a kávéfőző sem, hiszen a lényeg, hogy bármi alkalmas megfigyelésre, ami az internetre csatlakozik.

Húzós, ha egy hírt azzal kell kezdeni, hogy “de nem a magyar”, mert ha ezt nem tennénk, talán sokan olvasatlanul is elkezdenék osztani a regnáló rendszert, vagy annak ellenségeit. Szóval nem a magyar kormányról, hanem az amerikairól van szó a cikkben, ami persze nem azt jelenti, hogy az NSA nem akarná esetleg a mi kis hazánkat is bántani, hiszen sokak szerint a tengerentúli ország legnagyobb problémája, hogy mifelénk mi zajlik. Ja, mégsem. Ugorjunk a tényekre.

A The Intercept szerint az amerikai védelmi minisztérium nem veti el a gondolatot, hogy országának polgárait a biomedikus eszközökön keresztül is megfigyelgesse, amiről Richard Legett, az intézmény igazgatóhelyettese gyorsan azt nyilatkozta, hogy mindössze kutatási szempontból foglalkoznak a pészmékerek és hasonló eszközök megfigyelésének lehetőségével. Mindez azt jelenti, hogy nem ez a fő csapásirány, de érdemes belegondolni, hogy ha az NSA errefelé tapogatózik, akkor simán előfordulhat, hogy egy hacker is képes ugyanerre, ami a pészméker esetében nem túl megnyugtató gondolat. Akár felveti a tökéletes gyilkosság gondolatát is, ha nagyon messzire nézünk és nem irtózunk a konteóktól.

national security agency

Érdemes visszaemlékezni arra is, amit James Clapper, a National Intelligence igazgatója mondott még februárban arra vonatkozóan, hogy a jövőben a dolgok internetén (Internet of Things) minden csatlakoztatott eszközt felhasználhatnak arra, hogy beazonosítsanak, megfigyeljenek, kövessenek, helymeghatározzanak egyes emberek. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy természetesen teoretikus dolog, de elvileg az NSA-nak nem kerülne különösebb erőfeszítésébe, hogy megoldja mindezt, és a hűtőszekrénytől a kávéfőzőn keresztül akár a szívritmusszabályzóig, mindent megfigyelésre használjon fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik