Tech

Rassziszmussal vádolják a Google-t

A Google képkeresési találatai miatt dagad az újabb botrány, a találatok szerint a fekete fiatalok börtöntöltelékek.

Twitterre töltött fel egy videót az iBeKabir nevű felhasználó, amelyben azt bizonygatja, hogy a Google képkeresője teljesen más találatokat hoz, ha a “három fehér tinédzser”, illetve ha a “három fekete tinédzser” kifejezést ütjük be. Előbbinél mosolygós fiatalok fotói kerülnek elő, utóbbinál viszont nagy többségében rendőrségi akciókról, letartóztatásokról készült képek.

A tweetet azóta hatvanezernél is jóval többen osztották meg és legalább ugyanennyien lájkolták, valamint a média is felkapta. Most aztán attól hangos az internet minden szeglete, hogy itt bizony hatalmas diszkrimináció esete forog fenn, és vasvillára mindenkivel a Google-nél.

Pedig a helyzet nem ennyire egyértelmű. A Google ugyanis egyszerűen abból keres, amit az emberek feltöltenek a netre, és olyan súlyozással, ahogy az ott szerepel. Ráadásul a képkeresőben előnyt élveznek a profi képügynökségek, híroldalak és egyéb szolgáltatók által készített tartalmak, tehát az igazi tanulság az, hogy a sztereotípiák általában azoknál keresendők, akik a képeket készítik illetve publikálják.

Hasonló esetbe egyébként egy dizájner, Johanna Burai is belefutott, aki testrészekről keresett képeket munkáihoz, és a legtöbb esetben csak fehér emberekről talált fotókat. Ekkor arra kérte a netezőket egy online kampányban, hogy segítsenek kiegyenlíteni az arányt, osszanak meg minél több fotót más rasszok képviselőiről is, hogy a kereső nagyobb arányban találja meg ezeket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik