Tech

Már megint százmilliónyi jelszó kering a neten

Csak úgy repkednek a százmilliók, ha feltört felhasználói fiókokról van szó. Érdemes újra jelszót változtatni.

Van az úgy, hogy néha elszabadul a net, és hirtelenjében több vagonnyi felhasználói név és jelszó özönli el a világot, pedig az ilyesmi nélkül simán meglennénk, főleg akkor, ha az ember maga is érintett a “tragédiában”. Talán még mindenkiben élénken él, amikor egy halom Gmail hozzáférés tűnt fel a hálón, míg áprilisban a Spotify teljes értetlensége mellett volt komolyabb adatszivárgás.

Most pedig éppen a MySpace és a Tumblr felhasználói morgolódhatnak, bár azt azért tegyük hozzá, hogy előbbi nem éppen az a teljes fordulaton pörgő oldal, sőt, igazából egy ideje már csak a virtuális ördögszekerek görögnek a MySpace felületén, ellenben a Tumblr nagyon is él. Így aki esetleg ugyanazt a jelszót szereti használni mindenütt, így egykor a MySpace-n, majd pedig a Tumblr-n is, akkor némiképp kényelmetlenül érezheti magát. Meg még az több százmilliónyi felhasználó, akit érint a dolog, bár tegyük hozzá, hogy a probléma nem feltétlen új keletű.

myspace hack

Valójában arról van szó, hogy ezeket a felhasználóneveket és jelszavakat egy évekkel ezelőtti betörés folyamán szerezték meg, de most kerültek a piacra, ami azonban különlegessé teszi a dolgot, hogy ugyanabban a hónapban, amikor 167 millió LinkedIn ID-ket valaki szintén eladásra bocsátotta az interneten. A MySpace vonatkozásában 360,2 millió hozzáférést érint, amiből lehet, hogy a legtöbben már nem is használják az oldalt, de ahogy említettük az előbb, aki esetleg van olyan balga, hogy évek óta minden oldalon ugyanazt a jelszót használja, akkor az gázos helyzeteket teremthet.

Szóval a tanácsunk ismét csak az, ami mindig:

  • Változtassuk meg a Tumblr (és ha még van, akkor MySpace) jelszavunkat.
  • Ha ugyanazt a jelszót használjuk más szolgáltatásban, akkor azt is.
  • Próbáljunk bonyolultabb jelszavakat generálni az 123456789, password vagy admin szavaknál, használjunk bennük kis- és nagybetűt és számokat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik