Tech

A Lenovo akkora tabletet épít, mint az ólajtó

A Samsung után a Lenovo is akkora táblagépet dobna piacra, amit már kifejezetten nehéz lenne zsebre vágni.

Biztosan sokan emlékeznek még azokra az időkre úgy a 90-es évek környékén, amikor 14 hüvelykes CRT monitorokat használtunk, és nem is kell messzire menni, hogy még mindig találkozzunk velük, hiszen például a 21. századi egészségügyi intézményeinkben is szép számmal teljesítenek szolgálatot. Mostanság már a legtöbben sokkal nagyobb monitorokon játszanak és dolgoznak, sőt, a Lenovo szerint egy táblagép is lehet sokkal nagyobb, legalábbis képátlóban mindenképpen.

Tavaly a Samsung Galaxy View már rendesen odadurrantott a méretnek a maga 18,4 hüvelykjével, most pedig a Lenovo gondolta úgy, hogy a koreai cég nem járhat rossz úton, amikor úgy gondolkodik, miszerint a méret a lényeg. Egy kiszivárgott teszt-eredmny kapcsán derült ki, hogy a Lenovo szintén 18,4 hüvelykes táblagépen ügyködik, melynek felbontása 2560×1440, ami nagyobb, mint amit a Galaxy View tud. Meghajtást tekintve úgy tudni, nyolcmagos Qualcomm chipset biztosítja az erőt 4 GB RAM és 64 GB háttértár társaságában, ami szintén több erőt ad, mint a koreai eszközé.

samsung galaxy view
Ekkora a Samsung Galaxy View táblagép

Operációs rendszerként a megjelenés után valószínűleg Android 6.0.1-et találunk majd a hatalmas Lenovo táblán, amiről jelenleg semmi többet nem tudni, így azt sem, hogy vajon milyen árfekvésben lesz kapható, de az, hogy erősebb a Galaxy View-nál, vélhetőleg az árában is megnyilvánul majd. Felmerül viszont a kérdés, hogy a 18,4 hüvelyes eszköz mire jó, hiszen táblagépnek hatalmas, monitornak kicsi, így félő, hogy nem lesz mögötte a szükséges létszámú célközönség.

A Lenovo június 9-én tart majd egy nagyszabású rendezvényt, amin talán ezt a monstrumot is bemutatja, és ha máskor nem, akkor talán további információkhoz juthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik