Tech

A Google szabadalmaztatta az okos szemet

A Google egy befecskendezhető szemlencsét fejleszt, ami sokkal többet tudna, mint a jelenlegi kontaktlencsék.

Az emberi test és a benne lévő mindenféle szervek egy rendkívül összetett rendszert alkotnak, ám a Google úgy gondolja, hogy van még hová fejlődni az ilyen-olyan implantátumokkal, és ezt jelzi az is, hogy befecskendezhető okosszemre adtak be szabadalmat. A természetes felülethez hasonlóvá alakuló különleges mű-szemlencse gyakorlati használatától persze még viszonylag messze vannak, de már vázolták, hogy nagyjából miként tudna működni a dolog.

Magát az eljárást valahogy úgy kell elképzelni, mintha kicserélnénk a természetes szemlencsét úgy, hogy a helyére fecskendezünk valamit, ami aztán megszilárdul, és hozzákapcsolódik a lencsetokhoz. Hatalmas különbség azonban a kontaktlencséhez képest, hogy míg az általában pusztán a látást hivatott javítani, a Google megoldása sokkal több ennél, és még a műtétnél is. A Forbes információi szerint az eszköz mint elektronikus lencse, többek közt képtárolóként, szenzorként, akkumulátorként, és vezeték nélküli adóvevőként is funkcionál, mely egy külső eszközzel kommunikál, ami arra hivatott, hogy tovább javítsa a feldolgozási teljesítményt.

kontaktlencse

Magának az okosszemnek az áramellátását egy belső akkumulátor biztosítja, ami a szabadalomból úgy tűnik, hogy a szemgolyóban lesz, a működéshez szükséges kraftot pedig a leírás szerint “energiagyűjtő antennával” nyújtja, bármit jelentsen is ez (valószínűleg valamilyen mozgás, vagy fény alapú energiaforrásról lehet szó). Érdemes egyébként megemlíteni, hogy a Google nem most kezdte ezt az okosszemes témát, mert már 2014-ben is szemeztek a dologgal, amikor a cég az intelligens kontaktlencse szabadalmát nyújtotta be, mely tartalmazta a nagyon aprócska vezeték nélküli chipet, és a funkciót, hogy monitorozza az alany vércukorszintjét.

Az a szabadalom akkor került egy lépéssel közelebb a megvalósulás felé, amikor a Google együttműködésbe kezdett a Novartis nevű egészségügyi vállalattal. De csak azért, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, a Sony is becsobbant az intelligens kontaktlencsék csarnokvizébe, és egy olyan szabadalmat adott be, ami tulajdonképpen komplett kameraként viselkedik, hiszen lát, zoomol, és még a rekeszt is lehet állítani. Bámulatos, hogy mire képes manapság a tudomány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik