Tech

Nagyon furcsa konzol lesz a Playstation 4 utódja

Vagyis félig utódja, a jelenleg uralkodó játékgép ugyanis mellette él tovább. Most már biztos, hogy jön a Playstation Neo. Félig értjük a Sony lépését, de azért inkább vakarjuk a fejünket.

Március végén röppent fel a pletyka: jön az új Playstation. Ez elsőre aligha érthető lépés, hiszen a Sony jelenleg uralkodó konzolja a 2013 végi megjelenése óta időarányosan a játéktörténelem legkelendőbb konzolja, kis túlzással másfélszer annyit adtak el belőle, mint az Xbox One-ból – sokat elmond a helyzetről, hogy az utóbbit gyártó Microsoft nem is árul el hivatalos eladási adatokat, a számokat más ipari forrásokból kell összematekozni. (Szegény Nintendót pedig most hagyjuk.)

Az elmúlt évtizedekben megszoktuk, hogy egy-egy konzolgeneráció öt-hat évig tart (a legutóbbi például hét-nyolc évig tartott), ha végképp kiöregedtek a modellek, a gyártók nagyjából egyszerre kiadják a teljesen újat, amely többször olyan gyors, mint elődje. Ehhez két és fél évvel a PS4 piacra dobása után kiderült: már jön is az új, igaz, nem teljes, hanem félgeneráció-váltásról lesz szó – a nagyon béna műszóért elnézést, de erre még nem nagyon volt példa. Amiért ez logikus lehet:

  • Az év vége felé debütál majd a Playstation VR szemüveg, amelyhez látványos játékokat ígér a Sony, ám ehhez a VR természetéből fakadóan jóval erősebb hardver kell, mint amivel a PS4 rendelkezik.
  • A játékipar egyik nagy hívószava most a 4K felbontás; a PS4 ezt sem támogatja, a frissítéssel azonban elérhető lehet.
  • Míg a konzolok hardvere adott, a pc szabadon fejleszthető – ez a legnagyobb ellentét a konzolos és pc-s “társadalom” között, a vita pedig a rendszerek előnyeiről és hátrányairól keményebb, mint valaha – hála az internetnek, ugye. Ezt a szakadékot tompíthatja most a Sony azzal, hogy bebizonyítja: tessék, a konzolosoknak is vannak választási lehetőségei!

A képet árnyalja, hogy a DigitalFoundry elemzői szerint egyszerűen nem létezhet olyan erős hardver, ami tudja a 4K felbontást – ami a full HD négyszerese, ennyivel is számításigényesebb tehát – és belefér egy konzolméretű vázba. Valószínűbb tehát, hogy egyszerűen felskálázza majd az egyébként változatlan, vagy csak kicsivel jobb felbontást.

Most azonban megérkeztek a részletek – a Giant Bomb publikálta őket, nem hivatalos, de több és egymást megerősítő forrásból, tehát nyugodtan kezelhetjük tényekként őket.

Tehát:

  • Az eszköz munkaneve Playstation Neo – nem tudni, hogy ez lesz-e a piaci neve is.
  • A hardver erősebb, de nem sokkal erősebb: enyhén felturbózott, de változatlan magszámú és típusú CPU, 24 százalékkal gyorsabb memória (mérete marad 8 gigabyte).
  • Az egyetlen igazi minőségi ugrás a grafikus processzort érinti majd: megduplázták a számító egységeket (18 helyett 36 GCN), és az órajelet is feltornázták kissé, így a GPU teljesítménye 2,3-szoros lesz.
  • A fejlesztőcsapatok most kapják meg az első csomagokat, amely még messze nem a végső termék, tulajdonságaiban azonban már megegyezik a tervezettel, így el tudnak kezdeni dolgozni velük. A következő hónapokban újabb és újabb hullámban érkeznek meg a fejlesztői környezetet biztosító előzetes példányok.
  • A teljesítménynövekedés azt sugallja, hogy valóban a VR-ra megy ki a játék…
  • …ám a Sony leszögezte: nem lesz külön, exkluzív játék a Neo-ra, minden, a frissített rendszerre (is) fejlesztett játékot futtatnia kell a régebbi Playstationöknek. A Neo legfeljebb szebb grafikát, gyorsabb és stabilabb képfrissítést ígér.

Az utóbbi egyébként logikus: öngólt lőne a Sony, ha táborokra osztaná saját közönségét, arról nem is beszélve, hogy a játékok fejlesztése is tovább tartana és drágább lenne, ha egyszerre két nagyon más rendszerre kellene figyelniük a csapatoknak. Azt pedig ki tudja, hogy a Neo-ból mikor adnának el annyit, hogy az exkluzív játékok jövedelmezőek legyenek.

A Sony májusban rendezi fejlesztői konferenciáját, akkor várhatóan sokkal több részlet kiderül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik