Mostanra már csak kevés embernek kell csak bemutatnunk az 1948-as születésű francia zeneszerzőt, de ha esetleg fel akarjuk frissíteni magunkat az alapokkal: Jean-Michel Jarre klasszikus lemezei a hetvenes évek végén kezdték el előrelendíteni az elektronikus zene szekerét (kifejezett tekintettel a new age és ambient vonalra): az 1976-as Oxygene és az 1978-as Equinoxe azóta is klasszikusok.
Koncertjei nemcsak technikailag, de nézőszámban is elsöprőek: a világ legnagyobb koncertjeinek listáján négy helyen is szerepel: a legnagyobb a 3,5 milliónyi embert bevonzó 1997-es moszkvai esemény. Egyúttal ő az első olyan „nyugati” zenész, akit elhívtak koncertezni a Kínai Népköztársaságba (az ebből készült dupla koncertalbum például egész jó kezdet Jarre munkásságának megismeréséhez).
Mielőtt azonban belemerülnénk az olyan részletekbe, hogy mestere Pierre Schaeffer, a konkrét zene atyja volt, illetve második felesége nem volt más, mint Charlotte Rampling, inkább térjünk rá új albumára – illetve albumaira.
Jarre 2015 októberében jelentette meg új albumát Electronica 1: The Time Machine címmel: ezen négy évig dolgozott, minden egyes számát más zenészekkel kollaborálva rakta össze (a háttérdokumentációs anyagokból nagyon jó promóanyagok is születtek) – a vendég-, ill. társzenészek listáján olyan nevek szerepelnek, mint John Carpenter, Pete Townshend, a Tangerine Dream vagy Vince Clarke. Az album első része után Jarre hamarosan bejelentette, hogy a korábbi négy évben annyi ötlet és szám született, hogy hamarosan érkezik az Electronica második része is. Eddig ugyan tudhattuk azt, hogy a Pet Shop Boys, Hans Zimmer, illetve Gary Numan is fémjelzi a lemezt, a Guardian viszont múlt hét végén adta hírül, hogy a nyolcadik számon („Exit”) az amerikai lehallgatási botrányt kirobbantó hacker, Edward Snowden hangja is hallható lesz.
A zeneszerző elmondta: az Electronica albumok koncepciója nem csupán a kollaborációk körül forog, hanem korunk kettősségét járja körbe különféle nézőpontokból: a zsebünkben lévő telefonok legalább annyira helyezik el zsebünkben a világot, mint amennyire folyamatos és stabil megfigyelést tesznek lehetővé. Vannak olyan számok az albumokon, amelyek a technológiával való erotikus viszonyunkról szól – gondoljunk bele, többet érünk hozzá naponta telefonunkhoz, mint partnerünkhöz -, mások a kamerás megfigyeléseket járják körbe, még mások arról, hogy milyen a szerelem a Tinder korában. Jarre szerint megfelelőnek tűnt összefogni egy olyan emberrel, aki nem zenész, hanem egy olyan ikon, aki szó szerint megtestesíti mindazt a furcsa kapcsolatot, amelyet a technológiával élünk meg nap mint nap.
Snowden természetesen nem énekel, csak szövegmintái kerültek bele a számba: Jarre még 2015 decemberében adott egy interjút a Guardiannek az első Electronica lemez kapcsán, akkor kérdezte meg, hogy lehetséges-e valahogyan kapcsolatba kerülni Snowdennel, akinek egy gyorsabb, feszültebb számot gyártott, visszatükrözve a vele kapcsolatos hajtóvadászat számos elemét – a többi pedig már történelem. Snowden és Jarre 90 percen keresztül egyeztettek és beszélgettek Skype-on, majd Jarre felvette a kívánt szövegmintákat. Mindezek után még Moszkvába is elutazott, hogy találkozhasson Snowdennel és videófelvételeket vehessen fel vele: elmondása szerint ugyanis az Exitet színpadon is akarja majd játszani és fontosnak tartja azt, hogy a fiatal koncertjárók jobban emlékezzenek a szám üzenetére és mondanivalójára. Snowden ugyan nem akart a Guardiannek nyilatkozni ezen témában, de a Moszkvában lőtt videóban elmondja: kedveli az elektronikus zenét; azon dallamok, amelyekre a legszívesebben emlékszik vissza, videojátékokból származnak és nagy dolog volt számára egy ilyen nagy kulturális projektben részt venni.
