Tech

Automata káromkodáscenzort szabadalmaztatott az Apple

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 04. 05. 07:43

Valós időben szűrhetnék ki a csúnya szavakat a zeneszámokból.

Olyan rendszert szabadalmaztatott az Apple, amely automatikusan átvizsgálja az interneten közvetített zenét, és képes a szövegben felismerni és kiszűrni a káromkodást. A káromkodásszűrő hangoskönyvekre is alkalmazható.

Egyelőre nincs jele annak, hogy az Apple cenzúrát vezetne be saját zeneszolgáltatójánál, az iTunes-nál. Ugyanakkor a cég online rádiója, a Beats 1 csak olyan dalokat játszik le, amelyekben nem hangzanak el kifogásolható szavak. Az sem biztos, hogy végül a gyakorlatban is megvalósítják a rendszert, mert – más vállalatokhoz hasonlóan – az Apple is sok olyan technológiára nyújt be szabadalmat, amely talán örökre a fiók mélyén marad.

Az Apple egyébként szigorúan veszi a tartalomszűrést – az App Store-ból például kitiltottak egy szótáralkalmazást, mert csúnya szavak is szerepeltek benne. 2010-ben Steve Jobs, a vállalat akkori vezetője egy belső körlevélben úgy fogalmazott: „akik pornót akarnak, vegyenek Androidos telefont”. (Business Insider)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 14.
Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja (j) mond beszédet a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepségén. Mellette Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter áll. Budapest új luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.