Tech

Eladó a Google robotgyára

Emlékszik még a Boston Dynamics videóira, amelyekben időről időre fizikailag bántalmazzák a robotokat? Most éppen eladó a cég – vegye meg ön, és legyen a robotok ura!

A Bloomberg értesülései szerint a Google mögött álló anyacég, az Alphabet Inc. úgy döntött: a két- és négylábú robotok fejlesztéséért felelős Boston Dynamics nem generál elég jövedelmet és a várható piaci előrejelzések szerint nem is fog az elkövetkező években. A Google/Alphabet erősen a Szárnyas Fejvadász által ihletett robotikai projektjének, a Replicantnak még nem jött el az ideje, amelyet a projekt korábbi főnöke, Jonathan Rosenberg meg is erősített egy interjú alkalmával. Elmondása szerint ugyanis nem éri meg a cég erőforrásainak közel egyharmadát egy olyan projektbe fektetni, amely tíz éven belül nem fog beindulni.

Mindez nemcsak azt jelenti, hogy a Boston Dynamics jelenleg eladó, hanem azt is, hogy a jövőspekulátorok arrébbtolhatják az embertestű mesterséges intelligenciákat és szexrobotokat – ezekre ugyanis garantáltan évtizedeket kell még várnunk. Az viszont biztos, hogy a lehetőségre már többen is lecsaptak: már az Amazon és a Toyota is érdeklődik a robotcég iránt.

Balról jobbra: egy előző generációs ATLAS, a most bemutatott ATLAS, BigDog, WildCat és AlphaDog
Új gazdát keresnek mind. Balról jobbra: egy előző, illetve egy újabb generációs ATLAS, BigDog, WildCat és AlphaDog

A cégeladás mögött azonban más is sejthető: 2015-ben ugyanis például úgy olvasztották be a Replicant robotikai projektet a Google “X” néven elhíresült kutatásfejlesztési cégébe, hogy a Boston Dynamics mindebből kimaradt. Mindemellett a Google X már többször is nyíltan elhatárolódott a robotcég több image videójától is – a legutóbbi “robotrugdosós” videótól legalább annyira, mint a karácsonyi, sokak által riasztónak tartott robotszarvasos anyagtól is. A Google X szóvivője, Courtney Hohne azt is elmondta, hogy amennyire izgatott a tech-szektor a robotok társadalomba való integrációjával kapcsolatban, legalább annyira aggódnak az utca emberei attól, hogy a robotok majd elveszik a munkájukat és feleslegessé teszik őket, ráadásul a BD videói számos olyan kérdést vetettek fel, amelyeket a cég a lehető legjobban el akart kerülni.

A Bloomberg további információi szerint a problémákat tovább rontották egyes szervezési és emberi tényezők is: a Google 2013 végén vásárolta fel a Boston Dynamicsot, az ezért felelős Andy Rubin viszont 2014 októberében lelépett a cégtől – az elkövetkező időszak pedig kifejezetten megérezte ezt. A Replicant projekt nemcsak attól szenvedett, hogy nincs az élén új és megfelelő vezető, hanem attól is, hogy – ahogy a híresztelések mondják – a Boston Dynamics vezérkara nem volt hajlandó összedolgozni a Google kaliforniai és tokiói mérnökeivel és így nem is tudtak olyan termékeket tető alá hozni, amelyeket rövid távon belül piacra lehetett volna dobni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik