Tech

3:1 – visszavágott a Google gépagyának a gó-bajnok

Már-már azt hittük, mostantól minden meccset megnyer a mesterséges intelligencia, de egy kör erejéig az emberiség visszavágott. Ettől persze az ötmeccses széria már a gépé.

Most egy kicsit megértjük sportrovatos kollégáink lelkesedését, amikor egy hosszan tartó mérkőzés-sorozatot közvetítenek folyamatosan, és alig várják a következő kört. Mi most azt figyeljük árgus szemekkel, hogy alakul a DeepMind által fejlesztett AlphaGo mesterséges intelligencia, és a gó “emberi” világbajnoka, Lee Sedol ötmeccses küzdelme. A hosszú hétvége előtt, 2:0-nál kicsit ugyan elveszítettük a fonalat, de közben fontos dolgok történtek.

A tét nem csak egymillió dollár, hanem az is, hogy bebizonyosodjon, az önfejlesztő szoftver már elért-e arra a szintre, hogy valóban intelligenciának nevezhessük. Ezt nemrég az AlphaGo azzal is kiérdemelte, hogy sorban megnyerte az első három fordulót a bajnok ellen, ezért az ötös szériában már biztosan győztesnek számít. De legalább most megvolt a becsületmeccs.

Lee Sedol ugyanis a negyedik fordulót végre megnyerte a gép ellen. Mondjuk érdekes, hogy a gép ez esetben egy tipikusan emberi hiba miatt veszített: a 79. lépésnél állítólag hibázott, aztán csak nyolc lépéssel később ismerte fel saját bakiját, addig rossz statégia szerint játszott, de a koreai játékos ezalatt be tudta támadni.

Még ugye hátra van egy forduló, de ha Sedol esetleg ezt is megnyeri, akkor is 3:2 lesz a végeredmény az AlphaGo javára, ezért a Google által felajánlott egymilliós nyereményt jótékonysági célokra használják fel. Közben pedig állítólag már azon gondolkoznak, mi legyen a mesterséges intelligencia következő játékos tesztje: állítólag azon is gondolkoznak, hogy a StarCraft stratégiai játék lesz a kiválasztott terep. Ez azért is újdonság, mert a sakkban és a góban mindkét játékos folyamatosan látja egymás lépéseit és állapotát, míg a StarCraftban alapesetben nem látjuk, mit csinál az ellenfél, hány egysége, mennyi nyersanyaga van, ezért teljesen másfajta logikával kell nekiindulni a meccseknek.

A legutóbbi meccset újra is nézheti, ha szeretné:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik