Tech

Egy vagyont fizet a Netflix utazgatásért és Instagramozásért

Két hétre 1,1 milliót fizet a Netflix utazgatásért és fényképezésért.

Mindenkinek ott van a fejében, hogy mi lenne az álomállása, bár akadnak olyan szerencsések is, akik valóban azt csinálják, ami számukra mindig is a vágyaik netovábbja volt. A Netflix most alkotott egy határozott időre szóló álommelót, amivel elég jól lehet kaszálni, ráadásul közben a fél világot beutazhatja az ember, és semmi mást nem kell csinálnia, csak fotókat készíteni.

A Netflix szerint ez az álommunka ráadásul nem csak fikció, hanem valódi, létező állás, amire egészen egyszerűen lehet jelentkezni ezen a linken. Az online mozgóképekben utazó vállalat az Instagrammal karöltve egy olyan melót kínál, amiért heti 2000 dollárt fizet, mely 570 darab görbeorrú Mátyást jelent stabil magyar fizetőeszközben. Ennyiért talán már érdemes lehajolni. Főleg úgy, hogy mindezért a munkaadó mindössze annyit vár el, hogy a munkavállaló beutazza Európát és a Közel-Keletet, mindezt két hét alatt, amiért összesen 4000 dollárt kap (ez tehát már egymillió felett van forintban).

Akár ilyenné is varázsolhatunk egy képet az Instagram segítségével, bár azért nem árt, ha a téma sem rossz
Akár ilyenné is varázsolhatunk egy képet az Instagram segítségével, bár azért nem árt, ha a téma sem rossz

Habár ez még mindig csak töredéke annak, amit mostanában kivételezett embereknek szavaz meg az országgyűlés, mégsem rossz pénz, és közben még utazhat, világot is láthat az ember, cserébe pedig mindössze fényképezgetnie kell. Akit érdekel a dolog, annak annyi a teendője, hogy egyrészt legyen TV és mozi rajongó, illetve viszonylag jól csípje meg a fényképezhető témákat, de ne feledjük, Instagramról van szó, tehát ami a legócskább fotóból is képes pofás alkotást varázsolni. Másrészt legyen követője a Netflixnek (@Netflix),  egyebekben pedig március 6-ig tegye a legjobb három Instagram képéhez a #grammaster3 hashtaget, és várja a Messiást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik