Tech vélemény

Mégis hasznos lehet Facebookon vitatkozni

Mégsem lenne hiábavalóság a Facebookon magyarázni a dolgokat olyan embereknek, akik teljesen mást gondolnak?

Vannak olyan témák, amikben egyszerűen nincs értelme vitatkozni, és erre számtalan példát lehet hozni. Az ateista ne vitatkozzon vallásos emberrel, mert nem fognak közös nevezőre jutni, de ugyanígy nincs értelme a BMW-Mercedes, japán autó-német autó, kormánypárt-ellenzék vitatkozósdinak sem. A Facebook is egy kiváló felület arra, hogy az emberek vitatkozzanak, és a legtöbb esetben azt lehet tapasztalni, hogy mindenki igyekszik a másikat meggyőzni, az pedig igen ritka, hogy ebből aztán konszenzus szülessen.

Ám a Pew Research Center által közzétett adatok szerint (melyeket a Lehigh és a George Mason Egyetem kutatói gyűjtöttek össze) az emberek igenis hajlamosak az online interakciók során megváltoztatni a véleményüket. A pár ezres mintából ugyanis 684-en állították azt, hogy keveredtek olyan politikai jellegű vitába, ahol a nézeteik nem egyeztek másokéval, ám végül megváltozott a véleményük.

facebook vita

A tanulmány szerint mindez leginkább annak köszönhető, hogy egy átfogó, például politikai témájú vitában sokszor hangzanak el olyan érvek a közösségi hálón, melyeknek valódi információtartalmuk, vagy ha úgy tetszik, tudattágító hatásuk van, ez pedig bőven elég arra, hogy az illető megváltoztassa a véleményét. Isten hozta a belátó, kompromisszumokra kész világban!

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tanulmány nem globális tapasztalatokra alapoz, tehát ha teszem azt idehaza is végeznénk egy ilyet, akkor hipotézisként már most felállíthatjuk, hogy alighanem más eredményre jutnának a tudósemberek, mert mifelénk divat csípőből tüzelni. Aki például nem ért egyet a kormánnyal, illetve annak intézkedéseivel, az errefelé rögvest balliberális idióta, aki Gyurcsány kottájából játszik, és Soros György pénzeli. Mert az ugye nem lehet, hogy valaki úgy nem ért egyet valamivel, hogy közben nem kötelezi el magát az erejét vesztett másik oldalon sem. Mindenesetre most már “papír is van róla”, hogy elvileg van esély valakit észérvekkel jobb belátásra téríteni egy kommentháború során, de persze továbbra is az a jelszó, hogy vitatkozni csak okosan!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik