Tech

Összeolvadhat három nagy PC-gyártó

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 02. 02. 13:00

Jobb hárman egyesülni, mint egyenként dicstelenül elbukni.

A Toshiba nevéről még mostanában is sokan asszociáltak a laptopokra, a gyártó ugyanis csak néhány hete jelentette be, hogy az eddigi, főleg konzumer piacra szánt termékek gyártása helyett kissé átrendezi sorait. A VAIO-val kapcsolatban már régebbi, Sonyhoz kapcsolódó időkig kell visszamenni, míg a Fujitsu leginkább a belépő és középkategóriás notebookokkal hasított kisebb szeletet a tortából.

Most azonban az említett trióval kapcsolatban olyan pletykák szivárogtak ki, miszerint egyesülnének (pontosabban PC-gyártó kapacitásukat vonnák össze, bármit is jelent ez üzletileg). Ettől remélnek nagyobb piaci részesedést, valamint minden bizonnyal az is belejátszik a döntésbe, hogy a PC-piac lassan, de biztosan apad, egyre kevesebb számítógépet értékesítenek világszerte. A mostani összefonódásba pedig mindegyik tagn hoz olyasmit, ami értékes lehet a többiek számára, és egyesített erővel talán nagyobb szeretet hasíthatnak ki a piaci tortából. Habár csak folyosói információkról van szó, a fúzió valódiságát erősítheti az, hogy nem először hallunk róla, mert tavaly decemberben a nagy karácsonyi lármában is elhangzott valami hasonló, bár akkor a VAIO sietve igyekezett cáfolni, és a három cégből most sem erősítette meg egyik sem.

Viszont nem is cáfolták, és a hallgatás ugye gyakran felér egy igennel. Mindenesetre az tény, hogy a Sony megválik a VAIO részlegtől, ami egyébként a japán PC- piac 30 százalékát uralja, és a Fujitsu, illetve a Toshiba számára nem lenne olyan rossz egy ilyen erős zászló alatt hajózni. A Fujitsu jelenlegi hivatalos álláspontja még az, hogy náluk semmi sincs lefutva, vizsgálják a különböző lehetőségeket, de tavaly ők is kettéválasztották az üzletágaikat. A Toshiba pedig a nemrég kiadott közlemény szellemében épp “keresi az új utakat”. Itt van tehát három, kissé megtévedt gyártó egy lassuló piacon, még józan paraszti logikával sem hangzik irreálisnak valamiféle fúzió. Már csak azt kéne tudni, hogy hívják majd az általuk gyártott laptopokat, mert a fent vázolt Toshvaiojitsu márkanév nem cseng túl jól. Igaz, ezt csak mi találtuk ki, de ha mégis ez lenne a nyerő, bejelentkezünk a jogdíjért.

Kommentek

Pia és sztriptíz miatt bukták a pénzüket az előrendelők
Feltörték a NASA rendszerét, pedig nyitva volt