Tech

Feltörték a NASA rendszerét, pedig nyitva volt

Egy hackercsoport azt állítja, hihetetlen betörést hajtott végre, pedig ennyi erővel kopoghattak, vagy telefonálhattak is volna.

Az AnonSec hackercsoport tagjai az Infowars portálnak küldtek bizonyítékokat arról, hogy bejutottak az amerikai űrkutatási hivatal szervereire, és onnan 276 gigabájtnyi adatot emeltek el hónapok megfeszített munkájával, valamint egy drón repülési programját is sikeresen módosították.

A csoport Dêfãult Vírüsa álnéven működő adminja szerint az adatcsomagban megtalálható többek között 631 videó különféle repülős és földi radarokról, 2143 repülési napló, valamint 2414 NASA alkalmazott neve, e-mail címe és telefonszáma.

Ez idáig mind csodálatosan hangzik, a portálon leírják a heroikus közdelem minden részletét, beleértve azt is, hogy egy előre módosított fájlt injektáltak a hivatal egyik, 200 milliót érő drónjának fedélzeti számítógépébe, így módosították annak tervezett útirányát – a gép csak azért nem zuhant a terveik szerint a Csendes-óceánba, mert az űrhivatal dolgozói felfigyeltek a rendellenes viselkedésre és manuálisan “hazahozták” a gépet. Szóval, elvben a digitális gerillák hősként is ünnepelhetnék a csoportot, de nagyon nem ez történt.

Ősi kínai bölcsesség (is lehetne): nyitott ajtót felesleges berúgni

Az esetet taglaló fórumokon egy ilyen eset után általában digitális lovasszobrot emelnek az ügyes és leleményes webes forradalmároknak, ám most csak értetlenkedő, vagy rosszabb esetben gúnyos visszajelzések érkeztek. A helyzet ugyanis egyrészt az, hogy az állítólagos hackelésre semmilyen közvetlen bizonyíték nincs, a nyilvánosságra hozott adatok nagy része pedig bár valódi, de az a helyzet, hogy eddig sem volt titkos.

A NASA ugyanis az emberek adóiból működő közhivatal, és mint ilyen, a csak saját hatáskörébe tartozó (tehát más bel-vagy külügyi szervvel nem közös) adatai teljesen nyilvánosak. Aki szeretne megbizonyosodni arról, hogy az időjárási radarok nem találtak ufót az elmúlt évtizedekben, simán megkeresheti az adatokat tartalmazó adatbázisokat, de még ennél is mélyebbre mehet.

A hackerek által villogtatott egyik fegyvertény előre valóban jól hanzik: hú, feltörtük a NASA-t és minden dolgozójuk adatait elloptuk. Nevek! Telefonszámok! E-mail címek! Atyaég, de jók vagyunk! Nos, akkor legyünk mi is hackerek. Szeretnénk tudni, hogy valaki a NASA dolgozója? A weboldaluk megfelelő részén szépen beírjuk a nevét, vagy annak részletét, és már ki is adja a találatokat. A lista persze elég nagy, szóval egyben nehéz megnézni, de akár egy-két betű beírásával megkapunk egy tonnányi nevet. Én például gyorsan megnéztem, hány névrokonom dolgozik az amerikai űrhivatalnál, és boldogan jelenthetem, hogy hárman is vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik