Tech

Veszélyt is jelenthetnek a pálcikaemberes mémek

Sokakat eddig is zavartak a Facebookon feltűnő vicces rajzok, de ami fontosabb, hogy valódi veszélyt is hordoznak.

Gondolom, mindenki ismeri ezt a mémet azok közül, aki az elmúlt hetekben legalább egyszer is körülnézett a Facebook üzenőfalán:

be-like-bill-02

A Be Like Bill “jelenségnek” az a lényege, hogy valamilyen vélt vagy valós emberi hibára hívja fel a figyelmet azzal, hogy jelzi: Bill nem csinál ilyesmit, szóval te is legyél olyan, mint Bill. Ugyan mostanra már úton-útfélen minden Photoshop-huszár saját magának készíti a magyarra fordított mém különféle mutációit, a legtöbben azért jóval egyszerűbben, egy Bill-mémegenerátorral állítják elő saját Billjüket.

Csak épp azt nem tudják, hogy ez veszélyes.

A Bill-mémeket elsőként automatizáló Bobla felhasználói feltételeit elolvasva ugyanis erre az érdekességre bukkanhatunk: “(a szolgáltatás felhasználásával) ön beleegyezik, hogy felhasználjuk vagy szerkesszük az ön által készített tartalmakat időbeli és egyéb korlátozás, valamint visszaállítási lehetőség nélkül”. A BBB (Better Business Bureau) szakemberei szerint ez nem épp a legjobb ómen, ugyanis ez azt is jelentheti, hogy a Bobla szolgáltatásában megalkotunk egy ártalmatlan Bill-képet, amit meg is osztunk Facebookon, de teljesen elképzelhető az, hogy a Bobla utólag “belenyúl” a művünkbe, és például kicseréli azt egy másik üzenetet hordozóra.

Oké, egyelőre ne feltételezzünk egy szolgáltatóról sem ilyen aljasságot, de a lehetőséget minden ilyen, Facebookhoz automatikusan kapcsolt oldalnak megadjuk akkor, amikor összekötjük a közösségi profilunkkal. A Bill-mémgenerátor mellett ilyen például a “számold ki az IQ-dat”, vagy “a profilképed alapján megmondjuk, milyen személyiség vagy” jellegű összes népbutító ál-szolgáltatás is. Épp ezért a szakértők pár fontos dolgot tanácsolnak ilyen esetekre:

  • Ha valamilyen vicces képgenerátort, mém-alkalmazást vagy egyéb Facebookkal összekötött appot használunk, ne adjunk engedélyt számára az automatikus postolásra. Inkább készítsük el benne a képet, majd mentsük le azt a gépünkre, és úgy osszuk meg.
  • Figyeljünk oda arra, hogy tényleg valós appot használunk, a profilképünk alapján semmi nem fogja kiszámolni az IQ-nkat, vagy a kedvenc számunk alapján nem deríti ki senki a jövőnket.
  • Időnként nézzünk be a Facebook beállításai közé (a felső kék csík jobb szélén a lenyíló menüben), majd az Alkalmazások (Apps) fül alatt távolítsuk el azokat a kapcsolt szolgáltatásokat, amiket annak idején egy-két mém legyártása, vagy játék miatt felvettünk, de már nem használunk. Csak olyanokat tartsunk meg, amelyeket tényleg ismerünk, és lehetőleg ezeknek se adjunk automatikus postolásra engedélyt.

Szóval, Bill esetében is inkább legyen mindenki egyedi és kreatív. Vagy ne csináljon “Legyél olyan, mint Béla” mémet, mert már úgyis mindenkinek elege van belőle, vagy csináljon öt perc alatt sajátot Paintben, ráadásul valami tényleg ötleteset. Mutatunk egy példát:

bill-mem-magyar-kelemenne

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik