Tech

Íme az ember, aki jégkunyhót épített, hogy kiadja Airbnb-n

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 01. 27. 12:00

Emberünk a méteres hóból néhány óra alatt egy luxusiglut épített, és szeretettel várta a beköltözőket.

Mindig vannak, akik megpróbálnak a legnagyobb vész közepette is valami olyat csinálni, amiből esetleg anyagilag gyarapodhatnak, de ehhez nem feltétlen kell gerinctelen csúszómászónak lenni, elég ha van egy elképzelésünk, meg egy-két segítőkész cimboránk, és máris garantált a 15 perc hírnév.

New York kemény időket élt át mostanság, köszönhetően a várost ért ítéletidőnek, melynek következtében annyi hó esett, amennyit egy átlag magyar 3 év alatt sem lát összesen, ennek pedig sajnos halálos áldozatok, kijárási tilalom, és helyenként többnapos áramszünet lett a következménye. Ám Patrick Horton fejében elkezdtek mozogni a fogaskerekek, és végül azt gondolta ki, hogy a lehullott szilárd csapadék nem más, mint egy jól használható építőanyag, ezért két barátja segítségével (Griff Jones és Justin Seeley) valamint hosszú órák kemény munkájával felépített egy jégkunyhót, amit aztán jól meghirdetett Airbnb-n.

A trió három óra alatt építette fel magát az épületet, majd újabb három órájába tartott, mire odabent is lakhatóvá tette azt, amihez az kellett, hogy lámpák kerüljenek a plafonra, valamint takarók és párnák a földre (nejlon borítással), sőt, még egy tujára is futotta a bejárat elé. Amikor elkészültek a művel, Patrick feltette az Airbnb-re, hátha valaki beköltözne,  de sajnos az oldal kisvártatva törölte a hirdetését, mondván, hogy bár a felkínált iglu nagyon szépen meg van építve, de nem teljesíti az alapvető követelményeket, így a rendszer eltávolította a keresési eredmények közül.

Érdekessége azonban a dolognak, hogy bár csak rövid ideig volt fent a hókunyhó az Airbnb felületén, mégis öt ember gondolta úgy, hogy nekik vonzó az ajánlat, és szeretnének többet megtudni, de ebből végül nem lett semmi. Mindenesetre a szándék értékelendő, bár az már kérdéses, hogy egy nagyvárosban két személy részére van-e értelme 60 000 forintnak megfelelő összegért kiadni egy ilyen “palotát”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.