Tech

Sportosoknak tervezett okosórát a Casio

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 01. 08. 13:00

Aki szerint a furcsa kinézetű eddigi okosórák csak hipszter geekek játékszerei, tehet egy próbát a Casio strapabíró, klasszikus kinézetű modelljével.

Az okosórák megjelenése nem hozott olyan hatalmas áttörést, mint mondjuk az okostelefonos világban az első iPhone: oké, tudjuk, hogy vannak okosórák, de azért az utcán még cswk elvétve látunk embereket, akik ilyesmit hordanak. Mindenesetre a Casio úgy gondolja, hogy a saját megoldása sikeres lehet a felhasználók között, bár a cég által bemutatott Smart Outdoor Watch WSD-F10 inkább a klasszikus kinézetet kedvelők számára lehet vonzó, pont azoknak, akik a nem túlzottan óra kinézetű kütyüket inkább egy drága viccnek tartják.

A Casio eszköze robusztus megjelenésű, ugyanakkor jól bírja a mostoha körülményeket, és simán merülhetünk vele 50 méteres mélységig, miközben méri a nyomást, a gyorsulást, és még iránytű is van az Androidos eszközben, ezekből pedig egyértelműen látszik, hogy nem a hipsztersapkában és zakóban, belvárosban kávézgató személyeknek lett kitalálva.

Az 1,32 hüvelykes 320×300-as felbontású kijelző kétrétegű, ami azt jelenti, hogy az LCD működhet monokróm üzemmódban is, amikor csupán az időt mutatja, és ilyenkor akár egy hónapig is bírja töltés nélkül. A teljes, színes üzemmódban azonban egy halom információt nézhetünk meg, mint amilyen a magasság,  légnyomás, iránytű, ilyen-olyan grafikonok, a napkelte és napnyugta időpontja, a saját tevékenységünkkel kapcsolatos információk (megtett távolság, sebesség, stb). Az eszközök közti váltogatás kesztyűben sem ütközik akadályokba, mivel a WSD-F10 oldalain a klasszikus órákhoz hasonlóan ott vannak a megszokott nyomógombok, pont úgy, mint gyermekkorunk Casio kvarcóráin.

Érdemes azonban tudni, hogy ez az okosóra lényegesen nagyobb, mint a legtöbb konkurens terméke, de a klasszikus kinézet miatt nagyon szimpatikus azoknak, akik kedvelik a retro életérzést, és nem lehet panaszunk a színkínálatra sem, mivel van fekete, narancs, vörös, és katonai zöld.

A Casio saját szoftvere mellett az órán előre telepítve találjuk az egyik legjobb, futóknak szánt alkalmazást, ami a RunKeeper, de van ViewRange és MyRadar is, ezekből pedig – ha eddig nem lett volna világos – egyértelműen kiderül, hogy a japán gyártó futóknak, túrázóknak szánja az eszközt, bár ha több napra elhúzunk sátorozni a vadon mélyére, akkor az akkumulátor szűk keresztmetszet lehet, amennyiben sűrűn használjuk az okosfunkciókat.

Végezetül beszélni kell az áráról is, hiszen a bevezetőben azt említettük, hogy nem olcsó a Smart Outdoor Watch, ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy 500 dolláros áron kerülhet forgalomba a márciusi japán, és áprilisi nemzetközi megjelenéskor.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.