Tech

A Facebook is kidobta a flash videólejátszást

Haladni kell a korral, és ezt még az a Facebook is tudja, ami évek óta ugyanúgy néz ki.

Sokan vannak, akik a Facebookot leginkább azért szeretik, mert ha belépnek, minden ugyanúgy néz ki, mint akár öt évvel ezelőtt, holott a felszín alatt rengeteg változás történt, és történik folyamatosan, hiszen a legnagyobb közösségi oldal nem engedheti meg magának, hogy csak üljön a dollármilliárdokon, és ne tegyen semmit.

Eme törekvés jegyében Zuckerberg úr cégóriása bejelentette, hogy száműzik a Flash videókat, és helyt adnak a HTML5-nek, ami egyéb innovációk számára is megnyitja az utat, hiszen a Facebook igen nagyra nőtt és egészen komplex rendszerré változott az évek során. Tekintve, hogy még maga az Adobe (a Flash fejlesztője) is azt javasolta, hogy ideje hátrahagyni az elavult technikát, nincs mit csodálkozni a lépésen, már csak azért sem, mert júliusban a Facebook biztonsági főnöke is úgy nyilatkozott, hogy az Adobe-nak ideje lenne elismernie a Flash végnapjait, hiszen számtalan biztonsági rést tartalmaz, és kedvelt tranzitállomása a rosszindulatú szoftvereknek. Így a közösségi oldal is követi a YouTube és egyéb fontos szolgáltatások példáját, ahol a nehézkes, folyamatos frissítgetései ellenére állandó biztonsági problémákkal küszködő, gépeket és böngészőket izzasztó Flash helyére HTML5 technológia kerül.

kép: Facebook
kép: Facebook

“Úgy döntöttünk, hogy először csak néhány böngészőn állunk át HTML5-re, és majd folyamatosan bővítjük a kört, ahogy haladunk a fejlesztéssel, és a bugok kiirtásával”, írta a Facebook színekben játszó Daniel Baulig, aki azt is hozzátette, hogy a régebbi böngészők nem feltétlen szeretnek együttműködni a HTML5 szabvánnyal, és ezért vártak a fejlesztéssel egészen idáig. A cégnek meggyőződése, hogy mindenki elégedett lesz az eredménnyel, és nem lesz gond a videók betöltési idejével, és mindamellett, hogy biztonságosabb lesz az oldal, a felhasználók számára is jobbá válik. Ámen!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik