Tech

Az Edge böngészőhöz is jöhetnek a kiegészítők

Az Internet Explorer sötét korszaka után a Windows 10-zel együtt megjelent Edge-re vár a feladat, hogy a Microsoftot visszaemelje a top-ligába. Nemsokára eggyel több fegyverük lesz hozzá.

Épeszű ember a Windows 7 korszakban arra használta az Internet Explorert, hogy letöltse vele a Firefoxot, vagy a Chrome-ot, és onnantól kezdve még az ikont is eltakarította az asztalról meg a tálcáról, ami legalább annyira fájt a Microsoftnak, mint érpataki polgármesternek a Pride felvonulás. A Windows 10 megjelenésével azonban befutott az Edge, melynek még az elnevezésében is igyekeztek elkerülni, hogy bármiben utaljanak a hányattatott sorsú elődre, ám az eredeti tervekbe csúszott némi hiba, így az első komolyabb frissítéskor mégsem érkeztek meg azok a bővítmények, amiket a redmondi cég tervezett. Ugyanakkor egy sajnálatos baki következtében elérhetővé vált egy előnézeti oldal melyen látható, hogy a Microsoft egészen közel jár a kiegészítők bemutatásához, melyeket 2016 elejére várhatunk.

Az infókat egyébiránt a WalkingCat nevű Twitter felhasználónak köszönhetjük, mivel ő fedezte fel a Microsoft hibáját a zárt körnek szánt fejlesztői oldallal kapcsolatosan, ahol kiderült, hogy a cég egy korai betekintő keretében lehetőséget biztosít a Windows 10 teszterek számára, hogy manuálisan letöltsék az Edge kiegészítőit és azokat a leírásokat, amikkel a fejlesztők elkészíthetik a sajátjaikat. Mutatjuk az azóta már lekapcsolt aloldalról készült fotót:

edge-extension-02

A Microsoft úgy tervezi, hogy amennyiben gond nélkül lezajlanak a tesztek, úgy a Windows Store-ban elérhetőek lesznek a bővítmények és onnantól kezdve a Chrome fejlesztők is szabad kezet kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik