Tech

Supermannek olyan gyorsan kellene repülnie, hogy abba Kövér László bajsza is kettéáll

Ja, hogy megfordította a Föld forgási irányát, annyira gyorsan repült. A Széles Gábor-i értelembe vett lehetetlenségre azért volt szükség, hogy időutazzon és megmentse Lois Lane-t.

Ha ezt tényleg megtette volna 1978-ban, akkor megsemmisült volna a Föld, de ha nem bolygóról van szó, akkor elméletben lehetséges a manőver, legalábbis Leicester University kutatói szerint.

Clark Kentnek a kutatók szerint másodpercenként 46 296 kört kellett volna megtennie, ami 1 062 167 040 kilométer / órás sebességnek felelt volna meg.

De még ezzel sem fordította volna meg a Föld mozgását, mert az átlagos testalkatú Supermannek a saját tömegét is meg kellett volna növelnie ehhez, méghozzá 13,7 millió alkalommal.

Spyridon Michalakis, a Caltech alkalmazott matematikusa ehhez még annyit tett hozzá, hogy „a definíció szerint a nyugalmi tömeg független a sebességtől, de van itt egy másik súly is, ezt relativisztikus tömegnek hívjuk, és arra a tárgyra utal, ami nagyon gyorsan mozog.”

Fék

Ha tehát átrendezzük Einstein egyenletét, ami E = MC²-et, akkor azt kapjuk, hogy m = E / c². A tudós szerint ekkor a képlet jobb oldalán hatalmas energialökésre lenne szükség, hogy közel fénysebességre gyorsítsuk a baloldalon lévő, nagyobb tömeget.

Ez az új tömeg a relativisztikus tömeg. Nagyobb, mint a nyugalmi tömeg, mert a mozgási energia bekerül a rendszerbe, tette hozzá.

A fény sebessége nagyjából 1 077 616 740 kilométer / óra, ez közelít a már fentebb is említett repülési sebességhez. Amikor elérné ezt a számot, a matematikus szerint, hatalmas energia szabadulna fel, ez is óriási relativisztikus tömeggel járna. „Ha Kent át tudna vinni a tehetetlenségi erejét a Földre, akkor az úgy hatna a bolygóra, mint egy fék.”

Bökkenő

De Spyridon Michalakis szerint van itt egy probléma, mert probléma mindig van. Ez pedig a gravitáció. Mutatványával Superman eléggé betenne a bolygónak, ugyanis a Föld-közeli kisbolgyók, műholdak és egyéb tárgyak elég gyorsan a földfelszínre hullanának, a létrejövő légköri változásokról és az óriási szélről nem is beszélve.

Végeredményben kihalna az emberiség és a szárazföldi élőlények is.

(Nerdist)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik