Tech

Az Apple elkaszálhatja a 11 hüvelykes MacBook Air-t

Egy újkeletű híresztelés szerint az ultravékony Mac notebookok kedvelői elfelejthetik a legkisebb modellt, lesz viszont helyette jóval nagyobb.

Kínai “bennfentes” oldalakról indult el a pletyka, miszerint a következő MacBook Air generációban már nem lesz 11 hüvelykes kijelzővel szerelt modell. Persze, ez még lehet teljesen alaptalan híresztelés is, de két körülmény is megerősítheti.

Egyrészt nemrég jelent meg a 12,9 hüvelykes iPad Pro, amelyet már az Apple promója is úgy emleget, mint egy MacBook Air erejét is simán hozó eszköz, amely ugyan önmagában tablet, de külső billentyűzetével együtt simán helyettesítheti a vékony notebookot. Másrészt a kínai források az országban található gyárakra hivatkoznak, amelyek állítólag nem kaptak megrendelést az Apple felől új 11 hüvelykes Air összeállítására.

Ehelyett viszont olyan infómorzsák szivárogtak ki, miszerint az eddig maximum 13 hüvelykes méretben rendelhető Air család kap egy 15-ös sorozatot is. A teljes új generációban pedig Intel Skylake processzorok dolgoznak majd, a készülékházakban teljesen lecserélik az akkumulátorokat a nagyobb üzemidő érdekében, és szintén új lesz a passzív hűtési rendszer is. Eddig a pletykák, most pedig várjuk a megerősítést Cupertinóból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik