Tech

Ilyen tévéket veszünk majd 2016-ban

Az elődeiknél jelentősen nagyobb felbontással hódító 4K készülékek szépen lassan elárasztják a világpiacot.

A tévék piaca hatalmas változásokon ment át az elmúlt években. Mostanában már szinte lehetetlen régi típusú, “dobozos” tévét találni a polcokon, de az első generációs lapostévék is lassan kimennek a divatból. A full HD felbontás egyértelmű alapkövetelménnyé vált, és a 3D megjelenítés, ami néhány éve hihetetlen őrület közepette érkezett meg a készülékekbe, nagyon gyorsan lecsengett. A mai készülékekben szintén alap a szemüveges, térbeli megjelenítés lehetősége, ráadásul nem is igazán vált tartósan vásárlásra csábító funkciónak, csak úgy elfogadjuk, hogy van bennük ilyen is, és néha egy-egy mesefilm erejéig a gyerekek élvezik ezt a lehetőséget.

Pár éve váltak szélesebb körben is elérhetővé a 4K, vagy Ultra HD felbontású televíziók, amiknek azonban elég sok minden gátolta a terjedését. Egyrészt nagyon kevés volt az ilyen felbontásban sugárzott tévéadás és a kifejezetten 4K-ban elérhető videóanyag, másrészt pedig az ilyen tévék konkrétan milliós nagyságrendű árcédulával riogatták a jónépet. Ha a 4K tartalmak terén még nem is látható olyan irgalmatlan fejlődési ütem, a második problémakör azért jócskán megváltozott: ha most megnézzük egy műszaki áruház kínálatát, akár százezer forintos nagyságrendben is találhatunk UHD készülékeket, így most már egyre többen mozdulnak rá ezekre.

A TrendForce piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy míg az idei esztendőben 100 eladott televíziós készülékből csak körülbelül 13-14 rendelkezik 4K felbontással, addig jövőre már mintegy 23 százalékra növekszik az ilyen felbontású termékek részesedése. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb lesz a forgalomba kerülő tévék mérete: míg tavaly az 50 colos és ennél nagyobb televíziók piacrésze még csak 18,3 százalék volt, addig idén már 19,7 százalékról beszélhetünk, jövőre pedig valószínűleg a 22 százalékot is át fogja lépni az ekkora készülékek aránya.

Szép lassan feljövőben vannak az ívelt televíziók is, melyek piacrésze az idei 1,9 százalékról 2016-ban várhatóan 3,6 százalékra fog növekedni Itt persze lassabb a növekedés, hiszen egy ívelt készülék még mindig jóval drágább, mint teljesen lapos társai. A plazmák kihalását követően szinte teljesen egyeduralkodó a LED háttérvilágítású LCD – az egyelőre lényegében csak az LG által használt OLED idén mindössze 0,2 százalékos részesedést tudott szerezni, és az előrejelzések szerint jövőre is maximum csak 0,5 százalékra jöhet fel ez a technológia (pedig szép, ez tény).

Snap1087

Ajánlott videó

Olvasói sztorik