Tech

Ez a mini PC akkora, mint egy pendrive

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 11. 18. 06:00

Az ASUS új, miniatűr számítógépéből akár több darab is elfér egyszerre a tenyerünkben.

A Google által a közelmúltban kiadott első-, illetve második generációs ChromeCast egy pendrive méretű tévéokosító kütyü, melyet bármilyen HDMI-portra rádugva fejlett streaming és mirroring szolgáltatásokat érhetünk el. Míg a szuperolcsó ChromeCast tudása lényegében ennyiben ki is merül, addig a tavasszal bejelentett és most végre világszerte boltokba kerülő Chromebit révén lényegében bármilyen kompabililis kijelző pillanatok alatt komplett Chorme OS-alapú számítógéppé varázsolható.

Az ASUS által gyártott és mindössze 75 gramm tömegű Chromebit egyik oldalán egy normál HDMI-csatlakozó található, borítása pedig egy Rockchip 3288-as chipsetet rejt maga alatt. A négy darab Cortex-A17-es processzormag és a Mali-760-as grafikusgyorsítótól ugyan nem várható el világbajnok teljesítmény, ahhoz viszont tökéletesen elegendő lehet ez az SoC, hogy például a webet böngésszük, hogy emaileket olvassunk, vagy hogy dokumentumokat kezeljünk.

A 2 GB RAM-mal és 16 GB flashmemóriával felvértezett, többféle divatos színváltozatban készülő újdonság másik végén egy hagyományos USB 2.0 port kapott helyet, melynek révén egeret, billentyűzetet, illetve tárhelyet bővítő pendrive-ot is csatlakoztathatunk hozzá. Említést érdemel továbbá az ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, illetve a mindössze 85 dolláros ár (25 ezer forint), mely némileg elmarad a korábban pletykált 100 dolláros (29 ezer forint) ártól.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.