Tech

3 milliárd helyett csak 570 milliót keres a Samsung egyik vezetője

A dél-koreai vállalat a vártnál gyengébben teljesít mostanság, és emiatt a cégvezérek kevesebbet keresnek, sajnálni azonban még így sem kell őket.

A Samsung eladási mutatói az elmúlt időkben nem pont úgy alakultak, ahogy az elvárható lett volna, és ennek következtében a vállalat legmagasabb beosztásban lévő vezetőinek jelentősen megcsappant a fizetése. A mamutcég három CEO-ja közül Kwon Oh-hyun keres a legjobban, hiszen a cég alelnöki pozícióját is betöltő emberke idén 3,82 milliárd wont (956 millió forint) kap szolgálataiért. Ez bizony igen komoly summa, azonban jelentősen szerényebb, mint a tavalyi 6,25 milliárd wonos (1,56 milliárd forint) összeg.

Yoo Boo-keun, a Samsung fogyasztói elektronikai üzletágának a vezetője idén 2,34 milliárd wonos (585 millió forint) fizetést kap, míg tavaly még 3,61 milliárd wonnal (903 millió forint) lett gazdagabb. Ezek a fizetésmegvágások azonban még a kanyarban sincsenek ahhoz képest, amennyivel a vállalat mobil részlegének a vezetőjének a fizetése csökkent: míg 2014-ben Shin Jong-kyun bankszámlája még 12,03 milliárd wonnal (3 milliárd forint) lett kövérebb, addig idén már csak 2,28 milliárd wont (570 millió forint) kapott fizetésként az emberünk. Nyílt titok, hogy a Samsung nemcsak fizetéscsökkentéssel, hanem jelentős átalakítással, így például többek közt munkaerőleépítéssel is reagálni kíván a vártnál gyengébb gazdasági mutatókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik