Tech

Van, aki már erősen készül a magyar Fekete Péntekre

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 11. 06. 13:00

A Black Friday, azaz Fekete Péntek természetesen az esztelen vásárlás istenének szülőhazájából, az Egyesült Államokból ered: a kereskedők november utolsó pénteki napján különféle akciókkal próbálják lehalászni az egyébként is karácsonyra betárazó vevőket. A fekete kitétel igazából épp azért került a nap meghatározásába, mert a viszonylag jelentős áresések és akciók következtében egy-egy kereskedő aznapi mérlege akár erősen mínuszba is csúszhat. Persze nem kell őket sajnálni, hiszen ez az egyetlen nap egyrészt visszatérő vevőket szerez, akik az év többi napján normál áron is vásárolnak majd ezt-azt, ráadásul kiemelkedő marketing-értékkel is bírhat egy-egy jól eltalált akció, vagy merész engedmény.

Szomorú vasárnap előtt kettővel

Magyarországra szép lassan kezdett beszivárogni a nyugati hagyomány, ráadásul az első próbálkozók néhány éve még erősen biztonsági játékot játszottak, és csupán pár százalékos áresésekkel próbálkoztak. Aztán egyre bátrabbak és bevállalósabbak lettek az áruházak, tabaly már több nagyobb áruházlánc, köztük több webes szolgáltató is komoly akciókat hirdetett.

Az idei évben elsőként az Extreme Digitaltól kaptunk konkrét terveket a Fekete Péntekkel kapcsolatban. A legnagyobb forgalmú hazai webáruház mellett 13 szaküzlettel rendelkező áruházlánc közel 4000 különféle terméket akcióz le november 27-én, és lesz olyan áru, aminek 70 százalékot is engednek az árából, a csoportos, teljes termékköröket érintő kedvezmények mértéke pedig 10-25 százalék körüli lesz. Az áruházlánc összesen körülbelül félmilliárd forintnyi kedvezményt ígér. Míg a tengerentúlon nem ritka, hogy a boltok vevői egymás kezéből tépik ki az árukat, az Extreme Digital az internetes vásárlás előnyeit igyekszik majd népszerűsíteni.

Lesz min javítani

Az Extreme Digital közleménye szerint ötszörös szerverkapacitással készülnek az idei fekete pénteken várható látogatói rohamra, az akciós termékeket pedig eleve egy különálló honlapon lehet majd megnyitni a gyors kiszolgálás érdekében. Ez azért is fontos, mert tavaly pont ők szaladtak bele az egyik legnagyobb önpofonba, amikor rendszerük képtelen volt kiszolgálni az akcióra gyűlő vásárlói tömeget. Az akciós termékeket felsoroló weboldal kibírhatatlanul lassú volt és néha teljesen le is állt, másoknál pedig a vásárlási, fizetési folyamat közben szállt el a rendszer, a csalódott ügyfelek Facebookon és egyéb fórumokban panaszkodtak. Másoknál szintén nem haladt zökkenőmentesen a tavalyi Fekete Péntek, volt olyan webáruház, amely például sikeresen egy héttel korábbra időzítette akciós napját.

Idén is akadnak előőrsök, péndául épp ma zajlik az Internetes Vásárlás Napja, amelynek keretében webáruházak fognak össze az online vásárlás népszerűsítéséért. Itt szintén akciókkal, vagy épp ingyenes kiszállítással próbálják csalogatni a netezőket, a Telenor pedig ezt támogatva ma egész nap ingyenesen biztosítja ügyfeleinek a Huipernetet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.