Tech

Egyre többen támogatják a vezeték nélküli töltést

Itt az AirFuel Alliance, mely a Wireless Power Consortium mellett egy újabb, a vezeték nélküli töltést szabványosító és népszerűsítő szervezet.

Az okostelefonok, tabletek és egyéb kütyük között mostanság egyre több olyan példányt találhatunk, melyek már nemcsak hagyományos vezetékes módon, hanem akár vezeték használata nélkül is kényelmesen feltölthetők. A wireless töltés tehát szépen lassan terjedőben van, ezenkívül pedig a benne rejlő lehetőségek köre is egyre szélesedik, így nem csoda, hogy az iparág nagyágyúi is egyre komolyabb figyelmet szentelnek a témakörnek.

Ezzel kapcsolatban a legfrissebb fejlemény, hogy a három nagy vezeték nélküli töltési technológia csoport közül kettő, az Alliance for Wireless Power (A4WP) és a Power Matters Alliance (PMA) most egyesítette erőit. A vadonatúj AirFuel Alliance legfontosabb célja, hogy a wireless töltési megoldásokat minden korábbinál szélesebb körben elterjessze. Az AirFuel Alliance folyamatosan építi a kapcsolatokat olyanokkal, akik népszerűsíthetik a technológiát, már most is közel 200 nagyvállalat támogatását tudhatja magáénak, így például az AT&T-ét, az Intelét, a Samsungét, illetve a Starbucks-ét. Az új szövetség egyetlen riválisa a Wireless Power Consortium (WPC), melynek népszerű Qi technológiájával ma már rengeteg készülékben találkozhatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik