Tech

Kínaiaknak dolgozik az Apple korábbi kreatív vezetője

Egyre merészebben tör előre a mobilpiacon a Huawei, most például egy igazi nagyágyút igazoltak.

A Huawei bejelentette, hogy a kínai székhelyű vállalat vezető felhasználói felület tervezője, illetve a fogyasztói készülékek üzletág alelnöke, mostantól Abigail Sarah Brody, az Apple egykori kreatív igazgatója.

A hölgy az elmúlt húsz esztendőben több Fortune 500 listás cégnél is dolgozott, az Apple-nél pedig azzal a csapattal működött együtt, akik az első generációs iPhone-on futó operációs rendszeréért voltak felelősek. Ezenkívül közreműködött még az iCloud felhőtárhely szolgáltatás, illetve a ProKit alkalmazástervező megoldás fejlesztésében is.

A Huawei jelenleg a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártója, közvetlenül a Samsung és az Apple után, és egyben Kína elsőszámú mobilgyártója. A vállalat az elmúlt negyedévben 27,4 millió okostelefont adott el, ami jelentős előrelépést jelent az előző esztendő hasonló időszakában eladott 16,8 millió mennyiséghez képest. Úgy tűnik, a cég egyre kevesebb esélyt ad azoknak, akik még mindig a “kínai gagyi” szókapcsolatot használják: a mostani szakember-igazolás mellett ezt a törekvést az is jól bizonyítja, hogy a Huawei gyártja a Google számára az idei nagyobbik referencia-telefont, a nexus 6P-t.

huawei-apple

Ajánlott videó

Olvasói sztorik