Tech

Nálunk is olcsóbb lesz a PlayStation 4

Most jön az igazi cicaharc az Xbox és a PlayStation között, Európában is ugyanannyiba kerül a két konzol.

A Sony nemrégiben jelentette be, hogy a PlayStation 4 konzol ára október 10-étől 50 dollárral kedvezőbb – legalábbis az Egyesült Államokban és Japánban. Ennek következtében a játékkonzol címkéjén szereplő összeg már csak 349 dollár, vagyis átszámítva nagyjából 96 ezer forintos összeget kell fizetni az 500 GB-os merevlemezzel szerelt alapmodellért, melyhez a vadonatúj Uncharted: The Nathan Drake Collection játék jár ajándékba.

Jó hír, hogy a korábbi japán és amerikai árcsökkentéseket követően a Sony most arról számolt be, hogy az év végi ünnepekig az összes európai régióban is csökkenteni fogja a PlayStation 4 árát. A konzol eddig 399 euróba (124 ezer forintba) került, azonban az árcsökkentést követően már csak 349 eurót (109 ezer forint) kell majd fizetnünk érte. A Sony nem titkolt célja, hogy a jelenlegi üzleti évben több mint 16,5 millió PS4-et adjon el, és ezen cél elérésében sokat segíthet a termék árának csökkentése.

A PlayStation 4 az USA-ban 2013. november 15-én, Európa egyes országaiban pedig 2013. november 29-én debütált, Magyarországon pedig hivatalosan 2013 december 13-án startolt el, 127990 forintos áron. A nagy rivális Microsoft 2013. november 22-én dobta piacra az Xbox One-t, mely hazánkba hivatalosan csak 2014 szeptemberében érkezett meg. A mostani Sony árcsökkentést követően a PS4 és az Xbox One ára egy szinten mozog, így hát innentől már tényleg csak az dönt minden egyes vásárláskor, ki melyik konzolra esküszik, esetleg melyikhez járnak olyan exkluzív játékok, amelyek más platformokon nem elérhetőek. Akinek pedig még mindig drágák ezek a drágaságok, játszhat tovább PC-n, amelyet bár folyamatosan próbálnak temetni a konzolgyártók, de továbbra is fontos játékplatform maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik