Tech

Surface Pro 4: holnap jön a Microsoft új csúcskészüléke

A redmondi székhelyű vállalat kedden több fontos új terméket, így többek közt egy tabletet is be fog jelenteni.

Jó ideje nyílt titok, hogy a Microsoft október 6-án, vagyis holnap tartja meg következő termékbejelentő sajtótájékoztatóját: ezen a rendezvényen debütál többek közt a sokak által várva várt Lumia 950 és Lumia 950 XL csúcsmobil, a Band 2 okoskarkötő, illetve a cég vadonatúj tablete, a Surface Pro 4.

A tabletek és a notebookok közötti határ elmosására hivatott Surface Pro 3-at tavaly tavasszal jelentette be a Microsoft, vagyis éppen itt az ideje az utód bejelentésének. Jól értesült források szerint a Surface Pro 4 kétféle változatban fog megérkezni: a kisebb modellben egy az elődben lévőhöz hasonló méretű, 12 colos érintőkijelző található, a nagytesóban pedig egy 14 colos képátlójú és 2160×1440 pixeles felbontású display figyel.

A külcsín állítólag nem sokat változik, ezenkívül pedig jelenleg körülbelül annyit lehet még tudni, hogy a természetesen Windows 10 operációs rendszert futtató új masinában Intel Skylake processzor, maximum 16 GB RAM, illetve 500 GB-os SSD meghajtó található. A várható ár egyelőre ismeretlen.

Snap508

Ajánlott videó

Olvasói sztorik