Tech

Mindig is egy ilyen okosórára vártunk?

A Vector legújabb fejlesztése szakít az okosórák eddig olyannyira utált tulajdonságaival.

Az elmúlt időkben számos különböző okosóra látott napvilágot, azonban ezen termékek szinte mindegyikét azért szidtuk, mert egyrészt nem jelenítették meg fixen a pontos időt, másrészt mert néhány naponta mindig töltőre kellett dugni őket. Most azonban napvilágot láttak a Vector csuklón viselhető legújabb kütyüi, melyek mindkét fronton meghozták a várva várt változást.

Snap421

A 44 milliméter átmérőjű kerek számlapos, illetve 40,5 milliméteres négyszögletes számlapos változatokban készülő újdonság alaphelyzetben mindig a pontos időt mutatja, tehát ennek leolvasásához semmilyen gombot sem kell megnyomni és semmilyen egyedi mozdulatot sem kell tenni a karunkkal. Ezenkívül pedig ugyancsak jó hír, hogy a gyártó szerint elegendő havonta egyszer töltőre dugni a kütyüt.

Snap420

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az új okosórák nem színes, hanem egyszerű monokróm kijelzőt kaptak. Pulzusmérőt, lépésszámlálót és GPS-vevőt sem kapunk, az viszont mindenképp örvendetes, hogy a különböző fém- és bőrszíjakkal kapható okosóra lényegében az összes okostelefonnal kompatibilis (Android, iOS, Windows Phone). A legolcsóbb példány ára 219 font (94 ezer forint), a legdrágább modellekért pedig 349 fontot (150 ezer forint) kérnek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik