Tech

IFA 2015: Facebookra posztol a kamerás AEG sütő

IFA 2015: Facebookra posztol a kamerás AEG sütő

Berlinben kipróbáltuk az AEG vadonatúj okossütőjét, mely eddig soha nem látott "connected" funkcionalitással van felvértezve.

Ahogy a telefonjaink és a tévéink szépen lassan egyre okosabbak lesznek, úgy az egyéb háztartási eszközökbe is évről évre egyre komolyabb tudást pakolnak a gyártók. Elég csak a plafont kamerázó robotporszívókra vagy a windowst futtató kávéfőzőkre gondolnunk, a napokban Berlinben megrendezett IFA kiállításon pedig bemutatkozott a világ vélhetően legokosabb beépíthető sütője.

P1010506_resize

Az Electrolux csoporthoz tartozó AEG standján kiállított ProCombi Plus Smart érdekessége, hogy átlátszó üvegablaka előtt egy apró, a sütőtérbe befelé irányított CookView kamera teljesít szolgálatot. A sütőbe ezenkívül Wi-Fi is került, ily módon pedig semmi akadálya annak, hogy a kamera által látott képet bárhol és bármikor lekérjük az okostelefonunkra vagy tabletünkre. Ily módon akár a távolból, mondjuk a nappaliból is figyelemmel lehet kísérni, hogy hogyan halad a sütés, és persze nem meglepő módon egyszerűen a Facebookra posztolhatjuk az éppen sülő kenyér, hús vagy sütemény fotóját.

P1010504_resize

Ezen túlmenően magát a sütést is elindíthatjuk a My AEG alkalmazás segítségével, valamint a sütési hőfokot és a páratartalmat is egyszerűen szabályozhatjuk. Az applikáció adatbáziásban több száz professzionális receptet találhatunk, és az alkalmazás természetesen riaszt a mobilunkon, ha a sütési folyamat véget ért. Az egyelőre ismeretlen árú, bár vélhetően egyáltalán nem olcsó AEG ProCombi Plus Smart forgalmazása 2016 áprilisában kezdődik meg, szeptembertől pedig várhatóan Electrolux néven is kapható lesz a szuperokos sütő.

A berlini IFA 2015 szakkiállítás újdonságairól a helyszínről számolunk be – utazásunkat a Samsung, a Lenovo, a Panasonic és a Telenor támogatja.

Olvasói sztorik