Tech

Teszten a plafont kamerázó csúcsrobotporszívó

Lássuk, hogy a Samsung aktuális csúcskategóriás robotporszívója milyen high-tech fejlesztésekkel van telepakolva!

Bár az átlagos magyar háztartások túlnyomó többségében mind a mai napig hagyományos porszívók teljesítenek szolgálatot, az elmúlt időkben egyre több helyen már robotizált porszívók segítik igen hatékonyan és teljesen automatizált módon a lakások tisztán tartását. Az új technológia széles körben történő elterjedésében komoly szerepet játszanak az egyes áruházláncok úgymond saját márkás készülékei, melyek nemrégiben már 50 ezer forint alá nyomták le a robotporszívók árát – természetesen némi kompromisszum árán. Mi azonban most az árskála másik végéről mutatunk be egy remek példányt: az igazi high-end kategóriás Samsung Powerbot VR9000 nem kevesebb mint negyedmillió forintba kerül, és rengeteg olyan földi jóval fel van vértezve, mely a közeljövőben remélhetőleg az alacsonyabb árkategóriás masinák szintjére is le fog szivárogni.

Samsung VR9000

Külcsín
Jelen tesztalanyunk 378×362 milliméter méretű, magassága pedig eléri a 135 millimétert, vagyis elmondható róla, hogy mindenképpen magasabb az átlagnál, és ily módon a szuperalacsony bútorok alá már nem minden esetben fér be. A 4,8 kilogramm tömegű VR9000 remekül néz ki, amolyan igazi űrhajó designt virít, vagyis akár a modern lakások dísze lehet, de csak ha nagyon akarjuk: a készülék alaphelyzetben egy eldugott helyen pihenhet, és adott esetben csak akkor kell munkára fogni, amikor senki nincs otthon, és ily módon senkit sem zavar. A készülék egyébként kétfajta, fekete és arany színváltozatban kapható.

Samsung VR9000

Beüzemelés
Első körben egy arra leginkább alkalmas üres falszakasz mentén meg kell találnunk a hálózati áramra csatlakoztatott és sajnos külső adapteres dokkoló ideális helyét, melynek félméteres közelében semmilyen zavaró tárgynak sem szabad lennie. Ezt követően a robot alján át kell billenteni a főkapcsolót, majd pedig a dokkolóra kell helyezni egy legelső töltésre a masinát. Egy nulláról százra történő komplett töltés körülbelül 160 percnyi időt vesz igénybe, ezt követően pedig mintegy 60 percnyi aktív munkavégzés következhet. Amint a robot elvégezte a dolgát, vagy közel a lemerülés, azonnal a dokkoló felé veszi az irányt, ahol aztán automatikusan feltölti a 21,6 V-os és 84 Wh-s akkumulátor töltését.

Samsung VR9000

Munka közben
A porszívás megkezdéséhez egyszerűen csak rá kell nyomnunk a fedlapon lévő három érintőgomb közül a középsőre, illetve természetesen időzített indításra is lehetőség van. A kis robot fogja magát, legurul a dokkolóról és elkezdi a szoba megtisztítását, de nem ám akárhogyan! A felül lévő kis kamera révén folyamatosan pásztázza a plafont és ily módon tudja, hogy eddig hol járt, jelenleg hol tart, és hogy hol kell még dolgoznia. A minden felületen zökkenőmentes közlekedésre a két nagyméretű és erősen recézett kerék, illetve két apró bolygókerék jelent garanciát – a teszt során egyetlen elakadásra sem került sor. Ha azt szeretnénk, hogy a robot ne hagyja el az adott szobát, akkor szimplán becsukjuk az ajtót, vagy esetleg odahelyezzük az alapáron járó virtuális falat. Ez egy elemről működő apró dobozka, mely garantálja, hogy az előtte lévő minimum 2,5 méteres láthatatlan falat soha ne lépje át a robot. Ily módon remekül megvédhetők például a földön sorakozó cserepes növények.

Funkciók
A jól leolvasható kijelző minden fontos információt megjelenít, az alatt lévő gombokkal pedig egyrészt bármikor manuálisan töltőre küldhető a kicsike, másrészt pedig megváltoztatható az adott program. Lehetőség van például arra, hogy egy 1,5×1,5 méteres helyszínen dolgozzon a porszívó, ami ugyebár akkor hasznos, ha egy adott helyen kiömlött valami a padlóra. Maximális takarítás üzemmódban kifulladásig, vagyis az akksi lemerüléséig folytatódik a porszívózás, kézi módban pedig mi irányíthatjuk a robotot. Ebben remek segítségünkre van a távirányító: ha rányomunk a megfelelő gombra, akkor a távirányító egy piros fénykört rajzol a padlóra, amit aztán a masina azonnal követni kezd. A lényeg, hogy lehetőleg mindig a robot előtti területre mutassunk a “lézerkarddal”. Okostelefonos távvezérelhetőség egyelőre még nincs, tehát például a munkahelyünkről nem tudjuk távolról bekapcsolni a készüléket.

20150824_112539_resize

Az erő vele van
Az általunk korábban kipróbált robotporszívóknál jelentősen hangosabb (76 dB) a VR9000-es Samsung, ami annak következménye, hogy ez a gép sokkal nagyobb szívóerőt produkál, mint a riválisai. Újszerű megoldás, hogy a forgó oldalkeféket ezúttal kihagyta a Samsung, helyettük pedig egyetlen darab, de igen széles, 32 centiméteres forgó főkefét pakolt a fedélzetre. Ez a készség alaposan megmozgatja a szőnyegek felületét, és onnan minden olyan hajszálat kiszed, amelyeket hagyományos porszívózással képtelenség eltávolítani. Ezt a kefét bármikor könnyen ki lehet szedni a helyéről, és ilyenkor egy ollóval érdemes levágni róla a felcsavart hajszálakat.

20150824_112557_resize

Tartály, szenzorok
Az átlátszó tartály 0,7 literes, vagyis teljesen átlagos méretű, és remek dolog, hogy a CycloneForce megoldásnak köszönhetően még a tartály telítődése esetén is stabilan nagy szívóerőt kapunk. A tartály könnyen üríthető a kukába – a dokkolóban nincs egy nagyobb tartály, amibe átkerülhetne a robot által összegyűjtött szemét. A digitális inverteres robotporszívó szintkülönbség-, akadály- és ütközésérzékelővel is fel van vértezve: ritkán fordul elő, hogy véletlenül nekimegy valaminek, azonban az ütközés ez esetben is nagyon lágy. Ezenkívül porérzékelőt is kapunk a pénzünkért, így amikor a robot erős porszennyezést érez a levegőben, akkor egy ideig az adott helyszínen marad, és ott fokozott szívóerővel támad. Ha esetleg nincs szükség a maximális szívóerőre és ehelyett inkább a halkabb működést favorizáljuk, akkor bármikor bekapcsolhatjuk a csendes üzemmódot.

20150824_112716_resize

Konklúzió
Bár sokan szkeptikusak a robotporszívók gyakorlati hasznát illetően, a Samsung Powerbot VR9000 egyértelműen bebizonyítja, hogy egy ilyen gép hatalmas segítséget jelent otthonunk tisztán tartásában. A robot teljesen magától elvégzi a rábízott feladatokat, és ily módon rengeteg időt spórol meg számunkra, és a működése teljesen bolondbiztos, illetve maximálisan hatékony. Kipróbáltuk, hogy egy előzetesen normál porszívóval kitisztított szobába beküldtük a VR9000-et, mely aztán ott 20 perc alatt még elképesztő mennyiségű porcicát és hajszálat gyűjtött össze a szőnyegről és a padlóról. Egy két apróságtól eltekintve a Samsung Powerbot VR9000 egy nagyon is szerethető házirobot, csak ne kerülne 250 ezer forintba…

Samsung Powerbot VR9000
Pozitívum: szemrevaló design, stabilan nagy szívóteljesítmény, hatékony működés, a szenzorok révén kiválóan közlekedik, remek automata és manuális üzemmódok, időzíthető működés, könnyen üríthető tartály, csendes üzemmód, porérzékelés, egyedi távirányítási lehetőség,
Negatívum: a sarkokban lehetne kicsit alaposabb, a dokkolóba nincs beépítve a hálózati adapter, magasabb az átlagnál, lehetne olcsóbb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik