Tech

Fényképezőgépeket kaptak a hajléktalanok

Ez a maga nemében mindenképpen egyedi kezdeményezés a fényképezés és a művészet útján visz új színt a hajléktalanok és a városlakók életébe.

A 2012-ben alapított Cafe Art egy Egyesült Királyságbeli kezdeményezés, melynek keretein belül az utcán élő emberek által készített fényképekből állítanak össze egyedi hangulatú kiállításokat, illetve naptárokat. Nincs ez másképp idén sem.

A projektben résztvevő száz hajléktalan júniusban egy fotós tanfolyamon vett részt, majd pedig júliusban mindegyikük kapott egy olcsó eldobható Fujifilm fényképezőgépet. A résztvevők feladata mindössze annyi volt, hogy mindennapi életük során örökítsék meg a számunkra leginkább maradandó pillanatokat, az “Én Londonom” szlogen jegyében.

A kezdeményezés végéig a százból nyolcvan fotómasina érkezett vissza, melyek révén összesen több mint 2500 felvétel készült. A Fujifilm munkatársai és neves fotósok ebből a hatalmas mennyiségből kiválasztották a 20 legjobban sikerültet, ezek közül pedig internetes szavazás útján került ki a 2016-os naptárba kerülő tizenkét nyertes felvétel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik