Tech

A hölgyekre fókuszál az Apple

Az almás logós gyártó mostanság minden korábbinál több nőnek ad munkát.

Az Apple bejelentette, hogy az elmúlt esztendőben több mint 11 ezer nőt vett fel munkaerőnek, ami az előző évhez képest mintegy 65 százalékos növekedést jelent. “Az idei esztendő első hat hónapjában az Egyesült Államokban felvett alkalmazottak közel 50 százaléka nő, fekete, spanyol vagy natív amerikai” – nyilatkozta a témakörrel kapcsolatban Tim Cook, a vállalat első embere, aki szerint még rengeteg a teendő a diverzitás növelése terén.

2014-es adatok szerint az Apple világszerte mintegy 98 ezer embernek adott munkát, akik közül körülbelül 93 ezren voltak főállásban – a vállalat világszerte több mint 450 kereskedéssel rendelkezik. Az Apple-nél dolgozóknak jelenleg mintegy 69 százaléka férfi és 54 százaléka fehér – a vezető beosztásúak körében 72 százalék a férfiak és 63 százalék a fehérek részaránya.

Az Apple-ön kívül a másik nagy techóriás, a Google is kiemelt figyelmet szentel a munkaerő változatosság növelésének: a közel 60 ezer alkalmazottat foglalkoztató keresőóriás közlése szerint az elmúlt évben tech-pozícióba felvettek 21 százaléka volt nő, és egy év alatt körülbelül 1 százalékkal nőtt a hölgy alkalmazottak cégen belüli részaránya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik